A második pontgyűjtő lehetőség jön Tiszaújvárosban

Az úszás következik
Az úszás következik
Tiszaújváros – Vasárnap úszhatnak Tiszaújvárosban a Jabil 3próbások.

Az idei Jabil 3Próba szabadidősport eseménysorozat június 19-én, vasárnap az úszással folytatódik. A második pontgyűjtő lehetőségnek ezúttal is a Tiszaújvárosi Sportcentrum fedett uszodája ad otthont.

Húsz alatt

A Tiszaújvárosi Triatlon Klub által rendezendő eseményre 6.30-tól 9 óráig lehet díjtalanul jelentkezni a helyszíni regisztrációs irodában. A szervezők kérik, hogy akinek már van próbafüzete, az feltétlenül vigye magával. A 400 méteres, 20 perc alatt teljesítendő kis próba 3, míg a 40 perces szintidővel kiírt 1000 méteres nagy próba 5 pontot ér. Fontos információ, hogy a regisztráció sorrendjében beosztott futamok már 8 órakor elkezdődnek. A próbát teljesítők – a partot érést követően – emblémázott úszósapkát kapnak ajándékba. A helyszínen kisorsolnak még a próbázó Jabil-dolgozók és a lakosság között egy-egy emblémázott fürdőköpenyt és két-két darab emblémázott tornazsákot is. A Jabil-dolgozók további öt darab meglepetésajándékra is számíthatnak.

Ajándékcsomagok

A sorozat július 8-án, pénteken futással fejeződik be. A hagyományos Jabil 1/3 Maratonon 3,5 (egyéni, váltó) és a 14 km-es távok közül lehet majd választani. A harmadik próba után a 12 pontot vagy annál többet teljesítők között értékes sportszer-ajándékcsomagokat sorsolnak ki.

A legalább 15 pontot kiérdemlők joggal pályázhatnak a fődíjra is, mely nem más, mint két darab (egy-egy fő a Jabil-dolgozók és a lakosság köréből), egyszemélyes, 4 napos utazás (3 éjszaka, repülőjegy, szállás félpanzióval, reptéri transzfer) Európa egyik legnagyobb utcai futóversenyére, a szeptember 25-i Berlin Maratonra!

– ÉM-SZIS –


Információ

További információ: Tiszaújvárosi Triatlon Klub,
tel.: 49/540-094,
e-mail: tiszaujvaros@triatlon.t-online.hu,
web: www.tiszatriatlon.hu








hirdetés