A második döntetlen, a DVTK második pontja asztaliteniszben

Veretlen hétvége
Veretlen hétvége - © Fotó: Szabó Krisztián | dvtk.eu
Miskolc – A Békés ellen játszott szombaton hazai környezetben a miskolci férfi asztalitenisz-csapat.

A férfi Extraliga 7. fordulójában – a hét végén – a Békési TE alakulatával küzdött a DVTK-Volán I. gárdája, amelynél nem változott a felállás a korábbiakhoz képest, vagyis Széll Zsolt, Molnár István és Arturs Reinholds vette fel a küzdelmet a Szabó Krisztiánt, Kiss Dánielt, Kovács Jánost felvonultató Békéssel. A párosban a Széll, Molnár egység mérkőzött a Szabó, Kiss duóval: fordulatos volt a meccs, egy szett oda, kettő „ide”, aztán ismét a vendégek nyertek, a döntő felvonást viszont a Diósgyőr (1-0).

Minimális különbséggel

Az egyéni csatákat Reinholds kezdte Kovács ellen és biztos játékkal nyert is (2-0). Széll Szabóval szemben jól nyitott, vezetett is, de a szett végén utolérte a vendégjátékos és megfordította a maga javára. Az ezt követő két játszmában is minimális különbséggel veszített a DVTK pingpongosa, így 2-1-re módosult a találkozó állása. Molnár Kiss ellen kissé megszeppenve kezdett, talán benne volt még a legutóbbi verseny, ahol kikapott a békési játékostól. A második szettől viszont nagyon taktikusan és erőszakosan játszott, nyert, amivel 3-1-re vezetett a csapata. Reinholds ugyanakkor nagyon simán kikapott Szabótól (3-2).

Széll: ahogy várták

Molnár másodszor nyert biztosan, ezúttal Kovács volt a szenvedő alany (4-2). Széll Kissel szemben nem találta a ritmust, gyorsan próbálta befejezni a poénokat, sokat rontott (4-3). Molnár következő riválisa Szabó volt az első két szettben, végig vezetett, ám a végjátékban rosszul döntött. A szünetben fogadkozott a diósgyőri asztaliteniszező, ám ezen a napon jobb volt az ellenfél (4-4). Ezután Reinholds erőtlenül pingpongozott, sok hibával játszott, ki is kapott, így a meccsen először a Békés állt jobban (4-5). Az utolsó mérkőzésen Széll végre úgy játszott, ahogyan a szakvezetés várta tőle, magabiztosan verte Kovácsot, így döntetlen lett a végeredmény (5-5), vagyis a DVTK – a komlói iksz után – megszerezte második pontját a bajnokságban.

– ÉM –


Férfi asztalitenisz Extraliga, 7. forduló

DVTK-Volán I. – Békési TE I. 5-5

A DVTK-Volán I. győztesei: Molnár (2), Széll, Reinholds, és a Széll, Molnár pár.








hirdet�s