A mai napig tud újat nyújtani neki a városa, Miskolc. És még mindig tanul

Kupcsik Sarolta
Kupcsik Sarolta - © Fotó: Magánarchívum
Miskolc – A Magyarországi Idegenvezetők Szövetsége idén is keresi az Év Idegenvezetőjét.

Kupcsik Sarolta, Miskolc turisztikai szervezetének, a MIDMAR Nonprofit Kft.-nek a munkatársa is ott van a jelöltek listáján.

A tanári tapasztalatomat nagyon jól tudom itt hasznosítani.” Kupcsik Sarolta

– A jelöléskor, a múlt hónapban tudtam meg, hogy én is a listán vagyok. Nagyon jólesett, de persze meglepődtem – nyilatkozta az Észak-Magyarországnak Kupcsik Sarolta. – Örültem neki, hiszen azzal, hogy jelöltek, máris elismerték a munkámat, és mindez újabb inspirációt jelent.

Az idegenvezető elmondta azt is, hogy a tematikus miskolci városnézéseknek az elmúlt években egyfajta arca lett. Egyrészt a látnivalókat kell népszerűsítenie, ám ha magát a szakmát is kedvező képben tünteti fel, az már csak hab a tortán!

Elvárások

Arra a kérdésre, hogy szerinte milyen a jó idegenvezető, Kupcsik Sarolta így válaszolt:

– Fontos az, amit magától elvár az ember, ám természetesen vannak általános elvárások. Az idegenvezető is elvégzi az ennek megfelelő stúdiumokat, levizsgázik, megkapja az engedélyét. Ezek a külső elvárásoknak való megfelelések, de saját magától is kell, hogy a szakember sok mindent elvárjon. Fontos a tárgyi tudás, amit nem lehet eleget tökéletesíteni, merthogy például én amióta ezeket a tematikus városnézéseket vezetem, azóta magam is mennyi mindent felfedeztem a városból, és rájöttem, hogy mennyi mindent nem tudok, nem tudtam, nekem is utána kellett néznem. Fontos, hogy empatikusak legyünk, mert nincs két egyforma városnézés, és nincs két egyforma csoport. Sok mindenhez ad hoc kell alkalmazkodni és erre alkalmasnak kell lenni. Arra, hogy viszonylag könnyen és természetesen menjen ez a kőkemény munka.

Húsz év a katedrán

Kérdeztük: „annak idején”, pályaválasztás előtt benne volt-e a pakliban az idegenvezetés?

– Tudatosan nem volt benne, nem ezt a válasz adtam volna rá, tanár akartam lenni – fogalmazott Kupcsik Sarolta. – És voltam is 20 évig! A tanári tapasztalataimat nagyon jól tudom itt használni. A katedrán eltöltött több, mint 20 év azért részben kommunikációban, részben az engem hallgatók visszajelzéseinek értelmezésében sokat segít. Ma is azt csinálom, mint régen: az általam megszerzett ismereteket, az általam ismert nyelveken átadom. Valahol a kettő köszönő viszonyban van egymással, ami jó dolog. Negyed évszázada vagyok idegenvezető, mindig is szerettem utazni, de leginkább Miskolc megismertetését és megszerettetését tartom fő feladatomnak.

ÉM-JLI


Így szavazhatunk

E-mailben az evidegenvezetoje2017@gmail.com címre kérik a szavazást elküldeni, a TÁRGY rovatban a jelölt nevét adjuk meg. A szavazatnak tartalmaznia kell: a jelölt nevét, e-mail-címét, telefonszámát, a szavazó nevét, e-mail-címét, telefonszámát, a szavazó milyen minőségben szavaz (idegenvezető, utas vagy utazási iroda), maximum 5 soros indoklást (az utas szavazó adja meg a vezetés nyelvét, időpontját és helyszínét is).

Beküldési határideje: 11.30.








hirdet�s