A magyarországi szlovák lap szerkesztőjének elbocsátása ellen tiltakozik több szervezet

A Ľudové noviny című újság szerkesztőjének elbocsátása ellen tiltakozik több magyarországi szlovák szervezet. Keddi nyílt levelükben azt állítják, hogy “tisztán politikai okokból” mondott fel Fuhl Imrének Ando György, az újságot kiadó Legatum Nonprofit Közhasznú Kft. vezetője.

A tiltakozók úgy látják: az újságíró elbocsátása mögött Fuzik János, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke áll. Fuzik János úgy reagált, hogy nem ő volt Fuhl Imre munkáltatója, és reméli, a nézeteltérések ellenére a jövőben együtt tud vele dolgozni az Országos Szlovák Önkormányzat közgyűlésében.

A Ludové noviny a magyarországi szlovákok hetilapja és netlapja, az újságot a Legatum Nonprofit Közhasznú Kft. adja ki, amelynek százszázalékos tulajdonosa az Országos Szlovák Önkormányzat. Fuhl Imre a lap szerkesztője volt, de a legutóbbi kisebbségi önkormányzati választás kampánya alatt szabadságon volt, mert vezette a Magyarországi Szlovákok Szövetsége és további civil szervezetek jelöltlistáját.

A keddi nyílt levelet a Magyarországi Szlovákok Szövetsége mellett egyebek mellett a Dél-alföldi Szlovákok Szervezete, valamint a Pilisi Szlovákok Egyesülete és Regionális Kulturális Központja jegyzi. Ebben azt írják: szerintük Fuhl Imrének azért kellett távoznia, mert egyik cikkében azt írta, hogy Fuzik János hazudott egyik nyilatkozatában.

Az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke a Szlovák Köztársaság Hírügynökségének (TASR) korábban azt állította, hogy a kisebbségi választások utolsó, országos fordulója előtt a Magyarországi Szlovák Szervezetek Uniójának “önmagában több képviselője volt, mint a Magyarországi Szlovákok Szövetségének öt-hat további szervezettel együtt”.

A tiltakozó levélben megjegyzik: miközben a kampány során Fuhl Imre eleget tett munkáltatója kérésének és szabadságon volt, Fuzik János az OSZÖ teljes infrastruktúrájával, apparátusával folytatott kampányt.

“Fuhl Imre elbocsátása a Ľudové noviny szerkesztőségéből két nappal az OSZÖ Közgyűlésének alakuló ülése után, valamint ennek az ülésnek lefolyása arról tanúskodik, hogy az OSZÖ régi-új elnöke nem hajlandó magáévá tenni a demokrácia alapelveit és szabályait, nem tűri a kritikát és a vélemények sokszínűségét, illetve nem akarja tiszteletben tartani ellenzéke jogait” – fogalmaznak. A tiltakozók Fuhl Imre eltávolítását politikai tisztogatásként értékelik.

Fuzik János a levéllel kapcsolatban a Független Hírügynökségnek azt mondta: a szlovák hírügynökségnek adott nyilatkozatát fenntartja. Emellett megjegyezte: az etika megköveteli, hogy ne végezzen újságírói munkát az, aki valamilyen választáson indul. Fuhl Imre esetében is természetes volt, hogy a kisebbségi kampány idején szabadságra ment, mivel ő is indult a mostani választáson – tette hozzá.

Fuzik János emlékeztetett: mivel a Ľudové noviny kiadója a Legatum Nonprofit Közhasznú Kft., Fuhl Imre munkáltatója nem ő, hanem a Legatum igazgatója volt, az újságíró felmondását is ő írta alá. A Legatum igazgatója pedig az Országos Szlovák Önkormányzat közgyűlésének felel, nem pedig egy személyben a közgyűlés elnökének, így állítása szerint nem adhatott utasítást Fuhl Imre elbocsátására.

Fuzik János fontolgatja, hogy becsületsértésért beperli Fuhl Imrét, aki azt állította az újságban, hogy az elnök hazudott. Fuzik János elmondta azt is: az esetleges nézeteltérések ellenére bízik abban, hogy képesek lesznek együtt dolgozni Fuhl Imrével az Országos Szlovák Önkormányzat közgyűlésében, mivel az érdekeik közösek.

Az Országos Szlovák Önkormányzat új közgyűlése január 26-án alakult meg Budapesten. A Magyarországi Szlovákok Szövetségének és két koalíciós partnerének 14, a Szlovák Uniónak 15 mandátuma van. Elnöknek ismét Fuzik Jánost választották, aki negyedik elnöki ciklusát kezdte meg.
– Független Hírügynökség –

 








hirdet�s