A Magyar Szakszervezeti Szövetség aláírásgyűjtést indított közlekedési dolgozókért

Budapest/Debrecen/Miskolc/Nyíregyháza – A Magyar Szakszervezeti Szövetség (MASZSZ) közlekedési tagozata aláírásgyűjtési akciót indított hétfőn a közlekedési dolgozókért, csatlakozva az Európai Közlekedési és Szállítási Dolgozók Szakszervezete (ETF) kezdeményezéséhez – jelentette be a közlekedési tagozat képviseletében Nemes Gábor sajtótájékoztatón, Budapesten.

Kifejtette: az ETF egyenlő bánásmódot követel a közlekedési dolgozók számára a bérezésben és munkafeltételekben. Annak érdekében, hogy az Európai Bizottság napirendre tűzze a témát, a 28 tagállamból egymillió támogató aláírásra van szükség, ehhez Magyarország ötvenezerrel kíván hozzájárulni.

Nemes Gábor elmondta: az aláírásgyűjtés indításával egy időben petícióval fordulnak a magyar parlamenti pártokhoz, hogy támogassák az ágazatban dolgozók tisztességes foglalkoztatását.

Nemes Gábor kiemelte: az európai kezdeményezés 7 pontban foglalja össze javaslatát a bizottság számára, a magyar parlamenti pártoknak szóló petícióban pedig a hazai viszonyokra vonatkozó javaslataikat forgalmazták meg, köztük azt, hogy hozzanak létre olyan szakmai fórumot, amelyen a közlekedés képviselői és a döntéshozók közvetlenül egyeztethetnek a problémákról.

Kordás László, a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke elmondta, hogy a közlekedési tagozat révén 18 megyében 180 ezer munkavállaló képviseletében kezdődött el az aláírásgyűjtési kampány a tisztességes foglalkoztatásért, amelyet a hazai jogalkotás keretében is szem előtt kell tartani.

Székely Sándor, a Teherfuvarozók Európai Szakszervezetének elnöke szerint európai bérfelzárkóztatási programot kellene elindítani, mert a magyar fuvarozók bére egyre inkább leszakad az európaitól.

A helyszínen a petíciót Hörcsik Richárd, az Országgyűlés európai ügyek bizottságának elnöke, a Fidesz országgyűlési képviselője, Sneider Tamás, a parlament alelnöke, a Jobbik képviselője, Schiffer András, az LMP társelnöke, frakcióvezető vette át.

Hörcsik Richárd elmondta: a Fidesz támogatja, hogy a bérből és fizetésből élő munkavállalók feltételei külföldön és belföldön jók legyenek, frakciója a kormánnyal egyeztetve alakítja ki álláspontját.

Sneider Tamás hangsúlyozta: ha már az ország tagja az Európai Uniónak, akkor szükséges, hogy a szociális és a munkavállalói jogok egységesek legyen, ezért támogatják az erre irányuló kezdeményezést.

Keresztes László Lóránt, az LMP szakpolitikusa elmondta, hogy támogatják az európai kezdeményezést, és ebben magyar kormánynak is van feladata.

– MTI –








hirdetés