A magyar modernizáció, avagy a XXI. századi munkaszolgálat

Az 1937-es honvédelmi törvény szerint: „a közérdekű munkaszolgálat bizonyos mértékig a katonai szolgálatot hivatott pótolni, amennyiben elsősorban a katonai szolgálatra igénybe nem vettek nemzeti és katonai szellemű nevelését és fegyelmezését szolgálja”. A munkaszolgálatra behívott emberek a megbízhatatlanok és a társadalomból kizártak közül kerültek ki. Ezzel az eszközzel akarták őket nevelni, majd később emberi mivoltukban megalázni, lealacsonyítani. A munkaszolgálat alól nem lehetett kibújni, kötelező volt.

2011-ben a magyar miniszterelnök kijelentette: „Egyenes leszek, nem akarunk többet segélyt adni, életerős embereknek nem akarunk segélyt adni. A közmunkát felügyelni kell. Mert azzal nem vagyunk kinn a vízből, hogy ha szétosztjuk a lapátokat, a talicskákat, az ásókat, megmutatjuk a munkahelyet, munkaterületet, és közben a munkát nem végzik el. Akkor nem munkára neveljük az embereket, nem segítünk nekik visszajönni a munka világába, hanem inkább leneveljük őket a munkáról.” Egyenes beszéd. A modern magyar munkaszolgálat alól kibújni nem lehet, választani nem lehet. Ha a kijelölt személy nem vállalja, éhen dögölhet. Az állam nem gondoskodik róla többet.

Nyugdíjas rendőrökből szerveznek majd munkafelügyelőket (a modern kápók), a „rend” és a „hatékony” munka fenntartása miatt. Építőipari beruházásokhoz, stadion-, csatorna-, töltésépítésekhez fogják akár több száz kilométerről is odarendelni a közmunkásokhoz, közös szálláson kell lakniuk (konténervárosokban). Lassan felrémlik a 30-40’ években készült magyar filmek kubikos munkásainak, vagy a Rákosi-rendszer kitelepítettjeinek embertelen évei.

Biztos van, akinek egy kicsit erős a II. Világháború háború alatti munkaszolgálat, és a mai, tervezett hazai közmunkaprogram párhuzamba állítása, de igen érdekesek az egyező jelek. Mindkét esetben ideológiailag a fegyelmezés és nevelés eszköze, társadalmi szempontból viszont a beilleszkedni nem akarók vagy tudók megregulázása. Lassan összeáll a gigantikus puzzle, a százezer roma foglalkoztatása, a kötelező iskolai életkor leszállítása és a költségvetés helyzete.

De mi értelme az egésznek? Hiszen a közmunka idejének nyolc óráról négy illetve hat órára leszállítása, még jobban rontja az amúgy is igen alacsony hatékonyságát. Mivel a közmunkáért kapott bér jóval el fog maradni a hivatalos minimálbérnél, ez a munkaerő devalválódásához, közvetetten ezeknek az embereknek a társadalomba való beágyazódásának csökkenését fogja előidézni. Ebben is igen hasonlít a munkaszolgálathoz.

Vajon hogyan beszélhetünk modernizálásról akkor, amikor tömegeket akarunk XIX. századi módon dolgoztatni, kijelentve azt, hogy ez a rendelkezésre álló hatalmas munkaerő feleslegessé teszi a modern eszközök használatát, elég lesz nekik a talicska és a lapát? Vajon mennyire vezeti vissza azt a közmunkást a munka világába, ha éhbérét kell dolgoznia kötelezően, olyan építkezéseken több ezredmagával, amelynek értelmét nem nagyon fogja látni, ráadásul órákra a családjától, rendőrökkel és börtönőrökkel a sarkában?

A modern munkaszolgálatos ráadásul kölcsönözhető lesz. Akár magáncégek is kibérelheti. Ez pedig hivatalos minimálbér nem hivatalos átlagos csökkenését jelentheti, ami azért érdekes, mert pont az első Orbán-kormány emelte duplájára a minimálbért, és ezzel halálra ítélve az addig prosperáló könnyűipari ágazatokat. Ezen az iparágakat ezzel vissza nem lehet hozni, de ennek a zavaros politikai ideológiának köszönhetően, még mélyebbre és még kiszolgáltatottabb helyzetbe lehet sodorni a közmunkások több tízezres seregét és családjaikat.

Hajrá Magyarország, hajrá…

Epenétus

Címkék:







hirdet�s