A magyar lakosság több mint negyede funkcionális analfabéta

A magyar lakosság több mint negyede funkcionális analfabéta
A magyar lakosság több mint negyede funkcionális analfabéta, azaz nem érti, amit olvas – hangzott el azon a keddi tájékoztatón, amelyen bejelentették, hogy a Nemzeti Tankönyvkiadó (NKT) támogatni fogja a Magyar Olvasástársaság akcióit.

Ezeknek az a célja, hogy a fiatalok minél több könyvet vegyenek a kezükbe, és értsék is, amit olvasnak. Nagy Attila, a társaság tiszteletbeli elnöke elmondta: egy országos felmérés megállapította, hogy a 15-17 éves lányok 42 százaléka szinte semmit sem olvas, a fiúknál pedig még rosszabb a helyzet: 51 százalékuk soha, vagy csak nagyon ritkán vesz a kezébe könyvet.

Nagy Attila azt is elmondta: a magyarok szövegértése az európai átlag alatti, például a legutóbbi PISA felmérés szerint e téren például Finnország 65 ponttal előzi meg Magyarországot. Ez a rossz eredmény azon túl, hogy az egyént kiszolgáltatottá teszi, a társadalom egészére is kihat: romlik emiatt ugyanis az ország gazdasági állapota és versenyképessége. Kiszámolták, hogy ha az ország 20 év alatt le tudná dolgozni ezt a 65 pontos hátrányt a GDP sokszorosára emelkedhetne. Gombos Péter az olvasástársaság alelnöke hozzátette: érdekes tendencia, hogy nő azoknak a fiataloknak, az “elit olvasóknak” az aránya, akik nem szépirodalmat, hanem szakirodalmat olvasnak.

Kiss János Tamás a Nemzeti Tankönyvkiadó vezérigazgatója a tájékoztatón közölte: a cég az Olvasóvá Nevelési Program keretében az SOS-gyermekfalu minden családjának juttat egy-egy csomagot, amelyben 12-13 magyar klasszikus mű, kötelező olvasmány van. A “Családi könyvbatyun” kívül az SOS-gyermekfalut elhagyó nagykorú fiatalok is kapnak egy-egy dobozt, amelybe más, életkoruknak megfelelő könyvet pakolnak. A tankönyvkiadó és az olvasástársaság ezen kívül is együttműködik majd olyan programokban, amelyek a fiatalok jobb szövegértését, olvasási szokásait segítik – tette hozzá.
– Független Hírügynökség –



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s