Friss hírek

2009.06.09. 08:35

Holttesteket találtak a hétfőn beomlott ukrán bányában

<p>Két bányász életét vesztette, tízen pedig eltűntek a donyecki Szkocsinszkij-bányában hétfőn bekövetkezett balesetben - mondta kedden az AFP-nek Igor Krol, a kijevi vészhelyzetek minisztériumának szóvivője. Mint mondta, a kelet-ukrajnai szénbányában 51 vájár dolgozott a baleset idején, és csak 38 embernek sikerült időben kimenekülnie. Tizenketten a föld alatt rekedtek, ám közülük kettőnek a holttestét már megtalálták a mentőcsapatok. A többi tíz bányász sorsa egyelőre ismeretlen.</p>

Marina Nyikityina, az ukrán Munkabiztonsági Állami Felügyelet szóvivője szerint a bányában egymás után három metángáz-robbanás történhetett. A detonációk miatti járatbeomlások pedig elzárták az 1300 méteres mélységben dolgozó bányászok elől a kiutat. Hozzátette: a robbanások után a bánya egész területén felfüggesztették a munkát.

"Jelenleg azon dolgozunk, hogy kiszellőztessük az aknákat, és a minimálisra csökkentsük a levegő metántartalmának szintjét" - mondta Valerij Miminocsvili, a bánya igazgatója. Mint mondta, reményei szerint ez 36 órán belül befejeződik, és az eltűnt bányászok keresésére indulhatnak.

Az ukrajnai szénbányákat rossz állapotuk és elavult biztonsági rendszerük miatt a világ legveszélyesebbjei között tartják számon. Az ország keleti felében lévő bányákban számos tragédia történt az elmúlt években, legtöbbje metángáz-robbanást követő járatbeomlások miatt.

A hétfői baleset napra pontosan egy évvel a Donyecktől hatvan kilométerre keletre fekvő Jenyakijevó egyik bányájában történt robbanás után történt. A Karl Marx bányában 12 vájár vesztette életét. 2007 novemberében a Zasiadko-bányában történt az ország legsúlyosabb bánya-katasztrófája: egy gázrobbanás 101 ember életét követelte a föld alatt.

Az 1975 óta üzemelő Szkocsinszkij- bánya ukrajnai viszonylatban is az egyik legkockázatosabb helynek számít. Itt történt ugyanis Ukrajna másik legsúlyosabb szerencsétlensége 2004 áprilisában. Akkor is gázrobbanás rázta meg a tárnákat, aminek következtében 63 bányász halt meg, 51 pedig megsebesült.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!