A Magyar Gárda fõkapitánya beperelte a rendõrséget

Hétfõn a Fõvárosi Bíróságon megkezdõdött az a közigazgatási per, amelyet a Magyar Gárda fõkapitánya, Kiss Róbert kezdeményezett a Budapesti Rendõr-fõkapitányság ellen, mert szerinte a rendõrség jogtalanul oszlatta fel 2009. július 4-én az Erzsébet téren a gárdisták és szimpatizánsaik tüntetését.

A Fõvárosi Ítélõtábla 2009. július 2-án kihirdetett ítéletével feloszlatta a Magyar Gárdát. Az ítélet ellen tiltakozók két nappal késõbb, július 4-én a budapesti Erzsébet téren tüntettek. A rendõrség ekkor feloszlatta a rendezvényt és több mint 200 résztvevõt elõállított. Az oszlatás jogellenességének kimondásáért közigazgatási pert kezdeményezett Kiss Róbert, a Magyar Gárda fõkapitánya a Fõvárosi Bíróságon.

A sajtó és a média megkülönböztetett érdeklõdése mellett a zsúfolásig megtelt tárgyalóteremben hétfõn többen viselték a Magyar Gárda egyenruháját, így maga a felperes fõkapitány is. A felperes jogi képviselõje, Gaudi-Nagy Tamás azzal érvelt, hogy a park füvén ülõ demonstrálók a Himnuszt és a Szózatot énekelve, békésen tüntettek. Rendezvényük spontán tüntetésnek számít, amit ezért nem kellett elõre bejelenteni. Az ügyvéd szerint a rendõrség fellépése megalázó és embertelen volt.

A BRFK jogtanácsosa, Romhányi Gábor szerint egy betiltott mozgalom rendezvénye, amely mások jogait sértheti, jogszerûen feloszlatható.

A per június 7-én a bizonyítási eljárással folytatódik, a felperes szeretné, ha a bíróság tanúként megidézné Bence József országos rendõr-fõkapitányt, Tóth Gábort, Budapest rendõr-fõkapitányát és Vona Gábort, a Jobbik elnökét is.








hirdet�s