„A macska, aki a ház urának érzi saját magát”

Somorjai Kinga Cseperke alkotás közben
Somorjai Kinga Cseperke alkotás közben - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Cseperke első lett egy regionális rajzpályázaton, ahol a macska volt a téma.

Én, a Macska. Ez volt a címe annak a regionális képzőművészeti pályázatnak, melyet a Premier Alapfokú Művészeti Iskola hirdetett meg nemrég, és melynek középiskolai kategóriájában Somorjai Kinga Cseperke lett a legjobb. A tehetséges diáklány a Miskolci Zrínyi Ilona Gimnázium rajztagozatos tanulója, és nem kisebb feladat vár rá a tanév végén, mint az érettségi.

No, de ne szaladjunk ennyire előre, mert először is azt kérdeztük Cseperkétől, milyen alkotást készített a pályázatra. Mint mesélte, rajztanára, F. Pollner Erika írta ki a közösségi oldalra, hogy meghirdették ezt a versenyt.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

– Igazából az utolsó pillanatban döntöttem el, hogy beadom a pályázatomat, és egy este alatt készítettem el a rajzot. Tetszett a téma. Igaz, nem vagyok macskás, inkább a macska-életérzés fogott meg. Másnap elvittem a művészeti iskolába a pályamunkámat, és nagyon meglepődtem, amikor kiderült, hogy az egyik kategória nyertese lettem. Nem számítottam a győzelemre, arra pedig főleg nem, hogy nagy értékű ajándékot kapok. A jutalmam egy 30 ezer forint értékű rajzos ajándékcsomag volt, és egyéves bérlet a Csodamalom Bábszínház minden előadására – sorolja Cseperke, hozzátéve, hogy a bérletnek is nagyon örül, mert érdeklik a bábok, melyeket rajzos szemmel vizsgálgat. Néhány elő­adásra majd ellátogat az unokatesóival, a többi előadásra pedig ismerős gyerekeknek adja oda a nyereménybérletet.

Mindig rajzolt

A pályamunkáról pedig megtudjuk, Cseperke a macskák azon tulajdonságát hangsúlyozta alkotásában, hogy azt hiszik, ők a ház urai. Rajzán egy nagy macska látható, alatta pedig sok kis ember. A macska kezében egy pamutgombolyag, melynek egyik szála össze-vissza tekereg a rajzlapon, gúzsba kötve az embereket. A kép elkészítésekor vegyes technikát használt: pasztellt, akvarellt, a háttér fotókarton, a gombolyag pedig igazi pamutból van.

Fotó: Ádám János Fotó: Ádám János ©

Cseperke azt meséli, hogy sohasem volt kérdés, merre vezet az útja. Ő ugyanis, amióta az eszét tudja, állandóan csak rajzolt. Már óvodás korában is játszás helyett, aztán az általánosban ő volt a „rajzos lány”, így nem volt kérdés, hogy a középiskolában rajztagozaton folytatja. Legfőbb vágya, hogy jövőre már a Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatója lehessen. A képgrafika szak tetszik neki a legjobban. De előtte még ott az érettségi. Cseperke úgy látja, nem kell tőle túlságosan megijedni. Már írtak kisérettségiket, és neki a magyar és a történelem is ötösre sikerült. A matek már nem megy ilyen jól, de szerinte az is meglesz. A művészeti egyetemeken egyébként nem is a tanulmányi eredmény számít igazán, hanem a tehetség. Ha valaki jól teljesít a gyakorlati felvételin, akkor van esélye, hogy bejusson – magyarázza.

Hegyi Erika


A családból hozta

Cseperke megállapítja, hogy a művészetekhez való vonzódását valószínűleg a családjából hozta. Az édesanyja zenetanár, az édesapja történész, és mindketten játszanak egy együttesben, aminek a népzene és a régi korok zenéje a fő profilja. A nagymama és a nagypapa is zenetanár, Cseperke keresztapja pedig karmester. A képzőművészeten kívül azonban még sok minden érdekli, többek között a zene. Hét évig tanult zongorázni, de aztán abbahagyta, mert nem volt ideje a gyakorlásra, „anélkül meg nem ér semmit” – mondja. Szeretne megtanulni guitalelén játszani. Ez egy különleges hangszer, úgy néz ki, mint egy kicsi gitár. Aztán ott van a gyűjtőszenvedély. Amikor azt kérdeztük Cseperkétől, hogy mit gyűjt, visszakérdezett, hogy mit nem. Mert tulajdonképpen mindent, ami megtetszik neki a formája, a mintája vagy a színe miatt. A szobája ezáltal állandóan rendetlennek látszik, pedig csak gyűjteményeinek sokszínűsége uralja a teret.








hirdetés








hirdet�s