A lukaiak nagy lehetősége

Akt.:
A felújított közösségi épület
A felújított közösségi épület - © Fotó: ÉM
Cigánd, Bodroghalom – Közösség Központot adtak át Bodroghalomban.

A Türr István Képző és Kutató Intézet segítségével valósult meg Bodroghalmon a „A kistérségekben a közösségi szolgáltatások infrastruktúrájának fejlesztése” elnevezésű európai uniós kiemelt projekt keretében a Bodroghalmi Innovációs, Oktatási és Közösségi Központ létrehozása.

– A Bodrogköz sok települése közül nekem különösen kedves Bodroghalom, vagy ahogy régen hívták, Luka, hiszen két évet itt szolgáltam valamikor és rengeteget tanultam az itt élő emberektől – mondta az avatón dr. Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője. – A Bodrogköz sajátos helyzetben van, hiszen jelenleg itt egyszerre van jelen a munkanélküliség és a munkaerőhiány. A munkaadók szeretnének dolgozókat alkalmazni, de nem találnak megfelelő létszámú szakképzett munkaerőt. Ennek a hiánynak a ledolgozásában segíthet ez a központ is, ahol a hiányszakmák oktatásával fognak jövő áprilistól bodroghalmiakat kiképezni. Ez annál is inkább fontos, hiszen a napokban írjuk alá a megállapodást egy kínai befektető csoporttal, akik a Bodrogköz kapujában építenek majd fel egy összeszerelő üzemet, ahol kezdésként 300 embert szeretnének alkalmazni.

– ÉM-BG –

Bodroghalom története

Bodroghalom a Bodrogköz szívében, a Sátoraljaújhelyt Cigánddal összekötő út mentén helyezkedik el. Sátoraljaújhelytől 15 kilométerre, Sárospataktól 18 kilométerre fekszik. A község első írásos említése 1358-ból való, a régészeti ásatások azonban sokkal régebbi korokról árulkodnak.A falut 1927-ig egykori birtokosai után Lukának hívták, akkor azonban, a Bodrogköz homokbuckáira való utalással felvette a Bodroghalom nevet.








hirdetés