A Lorna csendje kapta idén az Európai Parlament filmdíját

A Lorna csendje című belga-angol-francia-olasz koprodukcióban készült film nyerte az idei Lux-díjat, az Európai Parlament (EP) filmdíját – olvasható az Európai Parlament honlapján. A Lux-díjért három film, köztük Mundruczó Kornél Deltája is versenyben volt, de végül a Dardenne-fivérek alkotása kapta meg szerdán az EP strasbourgi plenáris ülésén a 87 ezer euróval járó elismerését.

Az EP idén második alkalommal ítélte oda filmdíját. A három döntőbe jutott film Mundruczó Kornél Deltája, Jean-Pierre és Luc Dardenne Lorna csendje valamint a cseh Havel polgár című alkotás volt – ez utóbbi Miroslav Janek és Pavel Koutecky rendezésében.

A három filmet tíz jelöltből választotta ki egy tizenhét tagú, producereket, filmforgalmazókat, fesztiváligazgatókat, illetve kritikusokat tömörítő független zsűri. A nyertes alkotást az Európai Parlament tagjainak szavazatai alapján állapították meg. Az eredményt szerdán hirdették ki EP strasbourgi plenáris ülésén.

A Lux-díj célja az európai filmkészítés támogatása, az európai filmek forgalmazásának megkönnyítése és a nyelvi korlátok leküzdése. A nyertes filmet, a Lorna csendjét, az Európai Unió mind a 23 hivatalos nyelvén feliratozzák majd.

2007-ben Fatih Akin “A másik oldalon” című alkotása nyerte el a Lux-díjat.