A LIGA Szakszervezetek temeti a népszavazás intézményét

Nekrológ című közleményben búcsúztatja a népszavazás intézményét a LIGA Szakszervezetek, miután az Alkotmánybíróság (Ab) ma megsemmisítette az Országos Választási Bizottság (OVB) határozatát, amely nem talált kifogásolnivalót abban a népszavazási kezdeményezésben, amelynek kérése így szólt: “Egyetért-e Ön azzal, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár ne haladhassa meg a 62 évet?”

A LIGA Szakszervezetek nem ért egyet az Alkotmánybíróság érvelésével, amelyet összefoglalva úgy interpretál: az Ab túl bonyolultnak és összetettnek nevezte a kérdést ahhoz, hogy az átlagos állampolgár megértse. A LIGA Szakszervezetek álláspontja szerint ilyen követelményrendszer nem következik sem az Alkotmányból, sem a népszavazásról szóló törvényből. “Ami nem véletlen, hiszen nem lehet úgy megfogalmazni egy kérdést, hogy az egyszerre legyen rövid, egyértelmű, áttekinthető és eldöntendő, ugyanakkor részletesen kifejtett, a lehetséges társadalmi és pénzügyi hatásokat alternatíváiban feltáró és összegző” fogalmaz a LIGA közleménye.

A szakszervezet értelmezésében “az Alkotmánybíróság ma kimondta, hogy a népszavazás intézménye nem működik és nem működhet a jövőben, hiszen a döntésre jogosult Magyar nép sosem lesz képes megítélni, hogyan szeretne élni, miként szeretne dönteni”.

A LIGA közleménye tudatja még, hogy április 9-én, Budapesten “gyászmenet kíséretében vesz végső búcsút” a népszavazás intézményétől.

Mint a Független Hírügynökség korábban hírül adta, az Alkotmánybíróság szerint nem felel meg az egyértelműség követelményének egy a nyugdíjkorhatár ügyében az Országos Választási Bizottság által korábban jóváhagyott népszavazási kérdés. Az Ab ezért megsemmisítette az OVB határozatát és új eljárásra utasította a testületet. Az ominózus aláírásgyűjtő íven a következő kérdés szerepelt: “Egyetért-e Ön azzal, hogy az öregségi nyugdíjkorhatár ne haladhassa meg a 62 évet?” – az Ab ezt azért nem tartja eléggé egyértelműnek, mert az öregségi nyugdíjjogosultság megállapításakor a biztosítottak születési évéhez mérten különböző életév betöltéséhez kötik az öregségi nyugdíjra jogosító korhatárt, tehát a kérdésre nem lehet igennel vagy nemmel válaszolni.








hirdet�s