2009.09.14. 13:03
Miskolci CineFest: Rendszerváltás a Fekete Dobozban
<p>Miskolc - Elbert Márta elhozta a Fekete Doboz<br /> filmjeit a Miskolcon zajló CineFest<br /> Fesztiválra.</p>
Azon a kerekasztal–beszélgetésen
mutatta be, mely a rendszerváltás
és a keletnémet menekültek
előtti határnyitás 20.
évfordulójára emlékezett. A
Fekete Doboz nevű független
videofilm–készítő műhely
alkotói, melynek Elbert
Márta is alapító tagja,
1988 és 1990 között csaknem
ezerórányi anyagot forgattak a
szocialista rendszerek bukásáról,
1990 után pedig számos dokumentumfilmet
készítettek a
munkanélküliségről, a
hajléktalanok helyzetéről, az
etnikai konfliktusokról, az
egészségileg és mentálisan
károsodottak, egyszóval: a
hátrányos helyzetűek
gondjairól.
ÉM: Miért döntöttek
úgy a ’80–as évek
végén, hogy megörökítik
az akkori politikai eseményeket,
társadalmi változásokat?
Elbert Márta: Tulajdonképpen a
múltunkból következett.
Ötünk közül, akik a Fekete
Dobozt alapítottuk, négyen a
filmgyárból ismertük egymást.
Ezenkívül mindannyian a demokratikus
ellenzékhez kötődtünk, és
mivel megvolt a filmgyári, szakmabeli
hátterünk, és megvolt a politikai
múltunk, egyenes út vezetett ahhoz, hogy
a kettőt ötvözzük..
ÉM: Hogy tudtak minden fontosabb
eseményen ott lenni?
Elbert Márta: Megbíztak
bennünk azok az emberek, akik az alternatív
mozgalmak, politikai manifesztációk vagy
a Bős–Nagymarosi tüntetést
(tulajdonképpen ezzel kezdődött az
egész) szervezői voltak. Tudták,
hogy ezek az anyagok, melyeket mi
készítünk, jó helyre
kerülnek, és nem rögtön a
Belügyminisztériumban landolnak.
Megemlíteném például az
Ellenzéki Kerekasztal
tárgyalásait, melyek ’89
márciusában kezdődtek. Mi voltunk az
egyetlenek, akiket beengedtek ezekre a
tárgyalásokra, és ezt nagyon nagy
dolognak tartom. Sőt Kónya
Imre, aki akkor az EKA üléseit
vezette, felkért bennünket, hogy
rögzítsük ezeket az
üléseket. Azért minket, mert
nekünk ’88–ban már volt
múltunk a videós
dokumentáció terén.
ÉM: Milyen az
érdeklődés a
rendszerváltást bemutató filmek
iránt?
Elbert Márta: Most, a
határnyitás 20. évfordulója
miatt borzasztóan erős az
érdeklődés belföldön
és külföldön egyaránt. De
egyébként, ha vége lesz a kerek
évfordulónak, ismét keveseket fog
érdekelni. Több magyar
televízió vetített sorozatot a
rendszerváltozás éveiről, de
úgy vélem, ez most egy reneszánsz,
ami aztán elhal. Pedig nagyon sok
kollégám gyönyörűen
dolgozta fel a korszakot, és azt kell mondjam,
hogy abszolút nem érdekel senkit.
ÉM: Ma is lehet hasonlóan
izgalmas dokumentumfilmeket készíteni,
mint 20 évvel ezelőtt?
Elbert Márta: Feltétlen. Minden
politikai történés
dokumentálásra érdemes. Mert
így lesz meg az utókornak. Kezdetekben
csak néhány filmes tartotta ezt
fontosnak, de ma már rengetegen. Mindig
halálizgalmas a jelen, amikor az
múlttá válik. Engem igazán
nem is a politika, hanem a társadalmi
mozgások érdekelnek.
Például én 20 éve voltam
itt utoljára Miskolcon, és
egészen el vagyok ragadtatva, hogy milyen
jó tereket képeztek azóta. Itt nem
volt semmi. Lepattant házak, és
bezárt kapuk. Na most ez, ha meglenne, hogy hogy
nézett ki ez a tér például,
ahol most ülünk, 20 vagy 30 évvel
ezelőtt, akkor az engem halálosan izgatna.
És az még jobban izgatna, hogy hogy
éltek az emberek 20–30 évvel
ezelőtt azokon a tereken, és hogy
élnek most.
ÉM: Beteljesült–e mindaz,
amiért tulajdonképpen a
rendszerváltozás
megtörtént?
Elbert Márta: Persze, hogy nem, de
tulajdonképpen egy illúzió nem
teljesedett be. Hisz a rendszerváltás
illúzió volt. A mi időnkben
például úgy gondoltuk, hogy a
kapitalista országokban kolbászból
van a kerítés, ott minden
nagyszerűen működik, tehát az
maga a csoda. Persze azt sulykolták
belénk, hogy a szocializmus a legjobb, a
kapitalizmus pedig rothad. És amikor az ember
kijutott nyugatra, valóban látott egy
gyönyörű felszínt, de amikor
tudott egy nyelvet, és elolvasta a helyi
napilapokat, akkor látta, hogy ott is
súlyos gondok vannak. A mi
szabadságkergetésünk, ami
tulajdonképpen
illúziókeltés volt, nem is
jöhetett létre. Mert ha
létrejött volna, akkor nem is a
társadalomban élnénk, hanem a
mennyben...
- Hegyi Erika -