A lényeg: szeretet, elfogadás

Akt.:
A lényeg: szeretet, elfogadás
A lényeg: szeretet, elfogadás
Miskolc – Jobb is, rosszabb is a ma anyáinak, mint „anyáik” idején, derül ki a holdamosokkal folytatott beszélgetésből.

Változott-e az anyaszerep az elmúlt néhány évtizedben? Jobb-e vagy nehezebb anyának lenni ma, mint néhány évtizeddel ezelőtt? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ – az anyák napja apropóján – a civil anyaközpontként működő Holdam Egyesület székhelyén a Holdam udvarban. Azért ott, mert úgy gondoltuk, tagjai azok, akik igazi, mai, modern nők, de a hagyományos értékek szerint próbálják nevelni gyermekeiket.

– Igen, sokan azt hiszik, hogy ilyenek vagyunk, alkalmazkodunk a hagyományokhoz, de nem hiszem, hogy erről lenne szó – fogalmaz Kishonthy-Kardos Rita, az egyesület egyik alapítója. – Inkább a sokszínűség az, ami jellemez bennünket, hogy igyekszünk elfogadni a másik elveit. Ami a legfontosabb közös pontunk, hogy szoros anya-gyermek kapcsolatot igyekszünk kiépíteni.

Tuczai Rita (két kamaszlány édesanyja) bólogat, ő is úgy látja, szó sincs a hagyományokhoz való ragaszkodáshoz.

Az érzelem a fontos

– Mintha almát hámoznánk – mondja. – Próbáljuk leszedni a múltból, amit nem szeretnénk továbbvinni.

A kérdésre, hogy mi a héj, azaz mitől lenne jó megszabadulni, úgy válaszolnak, az mindenkinek más. Ki-ki szabadon, magának „hámoz”, és próbál úgy élni, hogy jó legyen. A Holdam Egyesület pedig arra is jó, hogy segíteni tud, mégpedig mások mintájával és elfogadással. Kishonthy-Kardos Rita (egy kislánya van) a maga példáját árulja el: fontosnak tartja, hogy nyíltabbá váljon a kommunikáció a szülők és gyermekek között. Szerinte a korábbi generációkra nem volt jellemző, hogy megengedték volna maguknak az érzelmeik kinyilvánítását, holott az érzelmek megélése nagyon fontos az emberi kapcsolatokban.

Somodiné Ábrahámi Andrea (most várja második gyermekét) szerint a mostani anyák sokkal aggódóbbak, mint anyáik. Márcsak azért is, mert egyre későbbre tolódik ki a gyerekvállalás időpontja, akkorra, amikor már tudatosabb személyiségek. Ezért nehezebben tudnak alkalmazkodni és maximalisták, mindent kontrollálni akarnak.

Nyitottabbak, bátrabbak

– Minél többet aggódunk, annál több probléma adódik – magyarázza. – És nem hagyjuk a gyereket szabadon fejlődni. Várjuk, hogy valaki kívülről mondja meg, hogyan csináljuk.

A két Rita egyetért: mint mondják, ugyanoda jutunk vissza, a legfontosabb, hogy anya és gyereke összhangban működjön, az anya maga alakítsa a viszonyt a maga megérzéseire hallgatva.

– Bármilyen kapcsolat akkor jó, ha neked is és a másiknak is jó. Kell, hogy anya és gyermeke érezze egymást…
Beszélgetőtársaink abban is egyetértenek, hogy az anyák ne áldozzák fel magukat, „ne tolják maguk előtt a gyereket”, a saját szempontjaikat is vegyék figyelembe. Szerintük a mai anyák értik ezt, nyitottabbak, merészebbek, bátrabbak is, mint az előző nemzedékek anyái.

Bizonytalan jövő

– De nagyobb a mozgásterünk is – veszi át a szót Juhász-Nagy Judit. (Ő is második kisbabáját várja.) – Sokgyermekes anyukámnak volt egy könyve, abból tudott tájékoztatni a gyerekápolásról, nevelésről: az volt a szentírás. Ma felmegyünk az internetre, és 15 módszert találunk, de az sem baj, ha egy 16-at alkalmazunk majd. Ez sokkal jobban tetszik, ebből a szempontból ma jobb, mint akkor volt. Nagyobb a szabadság.

Más szempontból viszont nehezebb, folytatja. Akkor tudta, ha vissza akar menni dolgozni, van hová mennie, megvan a helye. Most nagyon bizonytalan a jövő. A munkahelyek nagy része nem családbarát, a részmunka fogalma szinte ismeretlen, ha meghallják, hogy gyerek van, nem is alkalmaznak.

Ritáék, Andrea és Judit mind nagy szerencsének tartják, hogy egymásra, a közösségükre találtak. Egyik társuk, az ötgyermekes Anita szavaira utalnak: az első gyereknél még azt hitte, egyedül jár az útján, de most már tudja, vannak mellette mások is, akik hasonló problémával küzdenek. És ez hatalmas erőt ad.

ÉM-HM