A lengyel igazságügyi miniszter kiadatná Roman Polanskit

Akt.:
Varsó – A lengyel igazságügyi miniszter és főügyész bejelentette, hogy megfellebbezi azt a bírósági döntést, amely szerint nem adják ki Roman Polanskit az Egyesült Államoknak, ahol 1977 óta van érvényben elfogatóparancs az Oscar-díjas filmrendező ellen liliomtiprási ügye miatt.

Zbigniew Ziobro a lengyel közszolgálati rádió keddi műsorában közölte, hogy a legfelső bíróságon támadja meg a krakkói bíróság 2015 októberi ítéletét, amely szerint Lengyelország nem adhatja ki Polanskit az Egyesült Államoknak.

Indoklásában a bíróság felidézte, hogy Polanski annak idején vádalkut kötött egy amerikai bírósággal, és eleget is tett a megállapodásnak. A krakkói kerületi ügyészség nem fellebbezett a döntés ellen, a tavaly novemberben hivatalba lépett konzervatív kormány igazságügy-minisztere azonban most mégis a fellebbezés mellett döntött.

Ziobro döntését a lengyel állami főügyészség kedden kiadott hivatalos közleményében azzal indokolták, hogy a krakkói bíróság “kirívó módon megsértette” a kiadatásokról szóló lengyel-amerikai egyezményt, “egyoldalú és szelektív módon értékelte ki” a bizonyítóanyagot és “hibásan úgy ítélte meg, hogy a vádlott kiadatásának az az akadálya, hogy a neki tulajdonított bűntettek Lengyelországban elévültek volna, hiszen az Egyesült Államokban ezek nem évültek el”.

Maga Ziobro a rádióinterjúban úgy értékelte: a krakkói bíróság annak ellenére döntött Polanski kiadatásának elutasításáról, hogy a filmrendezőt “gyermek ellen elkövetett bűntett, nemi erőszak miatt vádolják és körözik”.

A főügyész úgy vélte: Polanskit nem lehet felmenteni csak azért, mert közismert. “Nem vitatom el tőle az elismerést, amit az életművével vívott ki, de a különös bánásmódnak ez nem lehet indoka” – mondta, hozzátéve, hogy a filmrendezőt “a társadalmi elit és a liberális média egy része veszi védelmébe”.

“Úgy vélem, a jog előtt mindenki egyenlő” – húzta alá Ziobro. Elmondta azt is, hogy vannak fenntartásai az amerikai jogrenddel szemben, ám hozzátette, hogy az ottani igazságügyi rendszer működik és mindenkit egyenlő bánásmódban részesít.

Polanski egyik lengyel ügyvédje, Jan Olszewski ezt követően úgy nyilatkozott a lengyel közszolgálati televíziónak, hogy a főügyész döntése várható volt, már korábban kilátásba helyezték.

Úgy értékelte: a krakkói bíróság tavalyi döntése nem támasztott jogi jellegű kételyeket. A főügyészi fellebbezést azonban csak az írásos indoklás tanulmányozása után lehet kommentálni – jegyezte meg Olszewski.

A hamarosan 83 éves Oscar-díjas rendező 1977-ben bűnösnek vallotta magát egy akkor kiskorú lány megerőszakolásában. A krakkói bíró októberben elfogadta a rendező ügyvédjeinek álláspontját, amely szerint Polanski alkut kötött az amerikai ügyészséggel és a megállapodás értelmében börtönbe is ment egy rövid időre.

A filmrendező Franciaországban él, de Krakkóban is van lakása. Szülőhazája kedvelt híressége, a közvélemény nagyrészt az ő pártját fogja.

A legjobb rendezőnek járó Oscar-díjat 2002-ben nyerte el A zongorista című filmért, korábban kétszer is jelölték, először a Kínai negyed (1974), majd a Tess című alkotásáért (1979).

A Los Angeles-i ügyészség január elején fordult újabb kérelemmel Lengyelországhoz Polanski kiadatása érdekében. Lengyelország 2010-ben egyszer már elutasította a kiadatási kérelmet, akkor a bűnügy elévülésére hivatkozott.

Legújabb filmjét Lengyelországban forgatja, ám a kiadatási kérelem jóváhagyása esetén a készülő alkotás is veszélybe kerülhet. A rendező mozgását az Interpol 188 országban érvényes körözése korlátozza, mivel azonban csak Lengyelországban, Franciaországban és Svájcban tartózkodik, így eddig elkerülte a kiadatást.

Lengyelországban legutóbb a múlt héten tüntették ki, a Lengyel Filmalkotók Társasága díját kapta, melyet a lengyel filmművészet jó hírnevének külföldi terjesztéséért ítélnek oda.

– MTI –



Sporthírek






hirdetés