A lelket is kell gyógyítani

Akt.:
Dr. Pesti Ferenc
Dr. Pesti Ferenc
Szentistván – „Szeretem munkatársaimat, hiszen közösen lehet csak jól dolgozni.” A Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozatával tüntették ki márciusban Dr. Pesti Ferencet.

Áder János köztársasági elnök egyebek közt a polgári gyógyszerészetet megalapozó jogszabályok megalkotásában játszott meghatározó szerepe elismeréséül ítélte oda a kitüntetést az ismert gyógyszerésznek.

Családi „hagyomány”

Dr. Pesti Ferenc patikuscsaládba született 1944-ben, szülei az 1930-as években költöztek a Jászságból Mezőkövesdre, ahol édesapja, Pesti József patikát nyitott. Ez azonban csak 1950-ig működhetett, akkor elvették a családtól. Ennek ellenére mind a négy gyermekből is patikus lett. Bár Dr. Pesti Ferencet inkább a fotózás és a kamera érdekelte, s a Színművészeti Főiskola operatőri szakán szeretett volna továbbtanulni, a sors közbeszólt, 1962-ben nem indult az a szak, így gyógyszerésznek tanult, s nem is bánta meg.

– 1967-ben végeztem el az egyetemet, majd édesapám mellett több mentorom is volt. Empátiát, a gyógynövények ismeretét, az alapanyagok és a vizsgálatok csínját-bínját tanultam el tőlük. 1970-ben neveztek ki Szent­istvánra gyógyszerésznek, azóta itt élek, s jól is érzem itt magam – mesélt a kezdetekről Dr. Pesti Ferenc, aki ma már nem csak a szentistváni gyógyszertárat vezeti – 1994-ben meg is vásárolta –, ő tartja fenn a fiókpatikákat Gelejen, Tibolddarócon és Cserépfaluban is.

– Szeretem munkatársaimat, hiszen közösen lehet csak jól dolgozni, segíteni a betegek gyógyulását. Az alapelvem, ha betér egy beteg, úgy bánok vele, mint saját családom tagjával. A patikusság nem csak abból áll, hogy kiadjuk a gyógyszert, ez gyógyszerészi gondozást, egészségügyi felvilágosítást is jelent, s jó kapcsolatot kell ápolni az orvosokkal is. Szeretek négyszemközt beszélgetni a beteggel.

Ma már ez ritka, sok városi gyógyszertárban sorban állás van, gépiesen adják ki a gyógyszereket – tartja Dr. Pesti Ferenc, aki a patikaszerek mellett fontosnak tartja a természetes orvosságokat, a gyógynövényeket, a mézet, esetenként – szigorúan módjával – a pálinkát, esetleg a forralt bort vagy a szőlőmagőrleményt. Utóbbiakhoz kapcsolódik hobbija is, a borászkodás és a falusi turizmus. Tibolddarócon vett egy kis szőlőt és pincét, ahol időnként vendégeket is fogad. Jövőre ott tartják például az ötven éves évfolyam-találkozójukat.

– A másik hobbi a lovaglás volt, Mezőnyárádon tartottam lovat, s hetente két-három alkalommal hajnalban lovagoltam, de két éve abba kellett hagynom. Az egészséget megőrizni természetes anyagokkal, a testedzéssel, a megfelelő életmóddal lehet. S vannak dolgok, amelyek az ember lelkét is gyógyítják, ezek közé tartozik a lovakról való gondoskodás, s a lovaglás – tartja a patikus, aki megjegyzi, érdekes módon a fényképezéssel felhagyott.

Egyébként is sok dolog töltötte ki életét, a megyei és országos kamarai tevékenység a Máltai Szeretetszolgálatnál, a Vöröskeresztnél, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulatban, a Hazafias Népfrontban végzett aktív vezető szerep. S persze a munka, hiszen a patikusság mellett például állatjelölő krétát készített, toxikológiai szakgyógyszerész lett, növényvédő szereket ellenőrzött.

Aktív életet él

Ma is aktív életet él, hajnal fél négykor kel, négykor már a patikában van, átnézi az e-mailjeit, a szakmai anyagokat, s előkészíti a porokat, kenőcsöket, kanalas orvosságokat a reggel érkező munkatársaknak. Este kilenckor, vagy ha vendégei vannak, később fekszik le, de nem akarja végigaludni az életet, ezután is dolgozni szeretne, amíg csak teheti.

Bár két lánya nem lett gyógyszerész, s egyik lány­unokája már mellette dolgozik szakasszisztensként, várja, hogy fiúunokája elvégezze a gyógyszerész szakot.

Parlamenti képviselő volt

Dr. Pesti Ferenc a rendszerváltás előtt Szentistvánon tanácselnök-helyettes, 1990-től az MDF színeiben Mezőkövesd országgyűlési képviselője is volt.

Mint mondta, bár jobb oldali értékrendet vall, nem pártok vagy vallás szerint ítéli meg az embereket, s országgyűlési munkájában sem ez játszotta a fő szerepet. A szociális bizottság tagja volt, ott egyebek közt a munkavédelmi, a kamarai törvény előkészítésében vett részt, s segítségével fektették le a gyógyszerészeti működési szabályokat.

Büszke arra, hogy sikerült konstruktívan együtt dolgozni az akkori ellenzékkel is. A négy év viszont elég volt számára a parlamenti munkából.
Náluk még készítenek

Sok patikában már csak dísznek vannak a patikaedények, de vidéken, így Dr. Pesti Ferenc gyógyszertárában még naponta készülnek bennük kenőcsök, ecsetelők, kanalas orvosságok. Vannak saját készítményei, például lábizzadásra, de korpás hajra is.

Úgy tartja, a gyári orvosságot egyszerűbb odaadni a betegnek, de nem biztos, hogy a szer hatékonyabb vagy olcsóbb. Azon kívül minden embernek egy picit másra van szüksége. A receptek egy részét még édesapjától örökölte, valamit ő kísérletezett ki, de van, amelyet másoktól kapott, cserélt. Részt vesz az utánpótlás nevelésében, rendszeresen érkeznek hozzá egyetemi hallgatók.

Tóth Balázs


Névjegy

Dr. Pesti Ferenc

Születési hely, idő: Mezőkövesd, 1944. január 28.

Iskola: Mezőkövesd 3-as számú általános iskola, Szent László Gimnázium, Budapesti Orvostudományi Egyetem, Gyógyszerésztudományi Kar.

Család: özvegy, két lánya, öt unokája van.

Hobbi: szőlészet-borászat, vendéglátás, gyógyszerészet.








hirdetés