A legtöbb szabálytalanság még mindig a húsvéti sonkák körül van

A sonkákkal volt a legtöbb gond, de találtak szabálytalanságokat a tejtermékek, sütőipari termékek, üdítőitalok és csokoládék előállításában és forgalmazásában is – mondta Süth Miklós országos főállatorvos a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal húsvéti élelmiszer-ellenőrzéseinek eddigi eredményeiről csütörtökön. Összesen 25 tonna különböző élelmiszert koboztak el, és eddig csaknem 24 millió forintnyi bírságot szabtak ki különböző okokból a szakhatóság ellenőrei.

A március 12-e óta tartó ellenőrzéseken a húsvéti időszak termékeinek előállítási és forgalmazási körülményeit vizsgálta több szakhatóság. Ahogy Süth Miklós fogalmazott: az idei ellenőrzésen “a földtől a fogyasztó asztaláig” követték nyomon az élelmiszerek útját. Éppen ezért nemcsak késztermékeket vizsgáltak, hanem állatokat – főleg juhokat és bárányokat – , valamint zöldségeket és gyümölcsöket is. Az utóbbinál a növények vegyszertartalmát elemezték, és a vizsgált áru 5,6 százalékánál ez a megengedett határ fölött volt. A teljeskörű ellenőrzéseket kiterjesztették a takarmányokra és a borokra is.

Az eltelt időszakban a szakemberek több mint 600 élelmiszer-előállító helyen folytattak ellenőrzéseket, ahol 2386 tételt vizsgáltak. Ezek közül 48-at vontak ki a forgalomból. 18 esetben bírságot is kiszabtak, összesen 4,5 millió forint értékben.

Az élelmiszer forgalmazás ellenőrzése alkalmával több mint 3,5 ezer különböző üzletben – vegyesboltban, szakboltban, szupermarketben és piacon – vizsgálódott a szakhatóság. Az ellenőrzött termékek 80 százaléka hazai, 20 százaléka pedig külföldi áru volt. A magyar élelmiszerek közül 417, az EU tagországokból vagy harmadik országból származókból pedig 47 tételt vontak ki a forgalomból. Az ellenőrök 276 alkalommal, összesen 19,4 millió forint értékben szabtak ki bírságot.

Leggyakoribb szabálytalanságok még mindig a lejárat szavatosságú termékek forgalmazása, jelöletlen- vagy hibás jelölésű termékek, magyar jelölés nélküli élelmiszerek, romlott húskészítmények és a nem megfelelő tárolás – mondta az országos főállatorvos.

Az ellenőrök a rendőrséggel és a vámhatósággal együttműködve is végeztek ellenőrzéseket. Egy alkalommal például közúti ellenőrzés során illegálisan forgalmazott, valamint Romániából származó azonosítatlan sertéshús szállítmány koboztak el.

Március 12-e óta több húskészítményeket illegálisan gyártó üzemet sikerült lefülelniük a szakembereknek és összesen több mint 10 tonna árut elkobozniuk. Legutóbb szerdán Szentmártonkátán és csütörtök reggel Gyálon. A két helyszínen csaknem 2,5 tonna húskészítményt foglaltak le összesen. Mindkét esetben a rendőrség vizsgálódik tovább az ügyben.

A teljeskörű ellenőrzések még április 15-ig folytatódnak – közölte Süth Miklós.








hirdetés




hirdet�s