A legnagyobb naperőmű Bükkábrányban

Az ünnepélyes szalagátvágás pillanata
Az ünnepélyes szalagátvágás pillanata - © Fotó: Tóth Balázs
Bükkábrány – Bükkábrányban átadták a Mátrai Erőmű Zrt.-hez tartozó húsz megawattos fotovoltaikus erőművet.

Öt és félmilliárd forintból épült naperőmű Bükk­ábrányban. A beruházás a tulajdonos és a kivitelező szerint rekordidő alatt készült el, hiszen alapkövét tavaly szeptemberben tették le, idén február közepén megkezdődött próbaüzeme, április elseje óta pedig élesben is termeli az áramot. A 22,6 megawatt beépített kapacitású fotovoltaikus naperőmű ezidáig 4100 mega­wattnyi elektromos áramot termelt, amelyet az ÉMÁSZ hálózatába tápláltak. A 32 hektáron elterülő létesítményhez közel 14 ezer cölöpöt, majdnem 64 ezer napelemtáblát, 175 kilométer kábelt használtak föl. A tíz inverter-transzformátort hét kilométer kábel köti össze a bánya alállomásával.

Több követi

Orosz Zoltán, a Mátrai Erőmű Zrt. erőműfejlesztési és stratégiai igazgatója kifejtette, a társaság életében másfél évtized óta jelen vannak a megújuló energiaforrások, a biomassza, az energiaültetvény, 2015-ben pedig megépítették első naperőművüket Visontán. Bükkábrányban ez az első ilyen beruházásuk, s a tervek szerint több is fogja még követni. A Mátrai Erőmű leányvállalatának fejlesztését az anyacég másfél milliárd forintja és 4 milliárdos bankhitel tette lehetővé.

Dr. Grabner Péter, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal energetikáért felelős elnökhelyettese szerint a megújulók alkalmazása már nem csak álom, fejlődik a technológia, és megtérülő vállalkozásnak számítanak. Tavaly már 680 megawattnyi hasonló erőművi kapacitás volt az országban, de akár hatezerre is nőhet a naperőművek összmérete.

Hegedűs Éva, a hitelt biztosító Gránit Bank elnök-vezérigazgatója kifejtette, a beruházás a leggyorsabban megvalósuló és leghamarabb megtérülő hitelezett fejlesztéseik közé tartozik. A jövő érdekében minél több megújuló energiát kell használnia az országnak.

Bernd Schapper, az egyik kivitelező, a bejulo GmbH ügyvezetője elmondta, szerinte az erőmű hosszú évekig megbízhatóan fog jó, tiszta energiát szolgáltatni. Reményét fejezte ki, hogy lesznek még hasonló beruházások.

Pongrácz Zoltán, a másik kivitelező, a SPIE Hungária üzletág igazgatója örült, hogy egy szakmai befektetővel dolgozhattak együtt, társuk pedig hozzáértő, profi vállalat volt, ennek köszönhető, hogy gyorsan megvalósult a beruházás.

ÉM-TB