A legjobb nyolc között a MEAFC

Akt.:
A legjobb nyolc között a MEAFC
A legjobb nyolc között a MEAFC - © Fotó: MEAFC
Miskolc – Három fordulóval a rájátszás vége előtt harcolták ki a továbbjutást!

Abban a pillanatban bizonyossá vált a miskolci továbbjutás, mikor az előző fordulóban a Cegléd, óriási csatában egy ponttal legyőzte a DEAC-ot. Ebből kifolyólag komoly teher most nem nyomta a játékosok vállát, mégis a szokásos fordulatszámon kezdett a csapat. Raklapnyi ajtó-ablak helyzetet dolgoztak ki Drahos vezetésével a hazaiak, amikből centereink – pár kimaradt ziccer ellenére is – szépen megszedték magukat (25-17).

A folytatásban Fazekas továbbra sem hibázott, sőt! Kilenc lepattanója mellé még labdát is lopott, gólpasszt is adott. Hamza két gyors triplájával pedig a „nyúlfarknyi” hosszúságú félidőben már biztos távolság volt a két csapat között (54-35).

Tóth Gábor és Drahos Gábor 10 pontos munkájával nőtt volna tovább a különbség, de elég volt három hazai figyelmetlenség, így egy nyolc pontos szakasszal tovább tapadt a vendégcsapat. Rezák triplái után Takács Attila szerzett két támadás alatt zsinórban öt pontot büntetőből, így a negyed vége a fehér mezesek szemszögéből picit felemásra sikerült (76-56).

A záró szakaszban Hamza két újabb triplája és Tóth Tamás kosarai ragadtatták tapsra a fényárban úszó lelátó késő esti nézőseregét. Az idő múlásával a századik pont is elérhető közelségbe került. Szojka 97-nél előbb egy „sistergőst”, majd egy sima passzt is kézhez kapott, így esélye sem volt a menekülésre, neki kellett bedobnia a jubileumi kosarat. Az utolsó perc két szép ceglédi indítását a remeklő Tóth Tamás feledtette egy meccset lezáró hárompontossal, beállítva a magabiztos hazai győzelemről árulkodó végeredményt (110-84).

Hogy a bajnokság legjobb nyolc csapata közé a Keleti csoportból első vagy második helyen jut be a MEAFC, az a hátralévő három fordulóban derül majd ki. Folytatás jövő hét pénteken, amikor a DEAC érkezik az Egyetemi Körcsarnokba. A találkozó 18 órakor kezdődik.

NB II Keleti csoport, Rájátszás, 3. forduló.

MEAFC – Cegléd
110-84 (25-17, 29-18, 22-21, 34-28)

Miskolc, Körcsarnok. Vezette: Lengyel, Lónáth.

MEAFC: Drahos (6), Szepesi (8/3), Tóth G. (16), Szojka (23), Fazekas (17). Csere: Tóth T. (19/6), Hamza (12/12), Kiss (4), Kovács (2), Takács (2), Áron (1). Edző: Bene Szilárd.

Cegléd: Rezák (21/15), Takács (7), Gedei (26/3), Kalmár (18/6), Szollár (6). Csere: Molnár (4), Dobozy (2).

Bene Szilárd, vezetőedző: Ma kifejezetten gyengén védekeztünk és több játékos sem volt eléggé koncentrált. Az eredménnyel akár elégedettek is lehetnénk, de ennél sokkal több van bennünk és a folytatásban sokkal több is kell.