A legfőbb ügyész állásfoglalását kéri a KDNP a parkolási bírságok ügyében

A legfőbb ügyész állásfoglalását kéri a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) az utólag kiszabott parkolási bírságok ügyében. Az ellenzéki politikusok ugyanis azt kifogásolják, hogy minden bíróságon más az ítélkezési gyakorlat a kérdésben, és nem biztos, hogy mindig olyanokat köteleznek fizetésre, akik valóban csak hanyagságból nem fizették ki a parkolási bírságot. Az ellenzéki politikus példaként említette azokat az eseteket, amikor például a szél, vagy gyerekek szedik le a gépkocsik szélvédőjéről a büntetőcédulákat.

Molnár Béla, a Fogyasztóvédelmi Eseti Bizottság kereszténydemokrata alelnöke szerdai sajtótájkoztatóján azt mondta, hogy a legfőbb ügyész iránymutatásával dolgozható ki olyan rendszer, amely valóban csak bizonyított esetekben ítélné meg visszamenőlegesen a büntetéseket. Addig, amíg az ehhez szükséges jogszabályok is megszületnek, Molnár Béla szerint a parkolási társaságoknak önmegtartóztatást kell tanúsítaniuk a visszamenőleges bírságok behajtásában. Az Országgyűlés ugyanis már hozott egy olyan döntést, amely 60 napos határidőt ad erre, és bár ez nem visszamenőleges hatályú, morális szempontból mindenképpen irányadó kell, hogy legyen.