A Legfőbb Ügyészhez fordul az LMP a King’s City ügyében

A Legfőbb Ügyésztől kér vizsgálatot a Lehet Más a Politika (LMP) a sukorói King’s City-megaberuházással kapcsolatos kormányzati döntésekkel kapcsolatban – írja szerdai közleményében a párt. Az LMP arra kíváncsi, hogy az ügyben minden megfelelt-e a jogszabályi előírásoknak, illetve arra, hogy milyen összefüggés van a befektetői érdekkör, valamint a volt és a jelenlegi miniszterelnök között.

Az LMP közleményében a Magyar Hírlap szerdai számát idézve azt írja: egy korábbi tárgyaláson a miniszterelnök és a “többi részrésztvevő” támogatásukról biztosították a King’s City befektetőit, illetve a megaberuházást, valamint megállapodtak abban, hogy az MNV Zrt. előkészíti a beruházás helyszínéül szolgáló földterületek hasznosítását, valamint hogy “a működéshez szükséges minisztériumi engedély rendben lesz”.

A párt arra kéri a Legfőbb Ügyészt, hogy vizsgálja meg: történt-e a sukorói ingatlan-csereügylet, a kaszinó-koncessziós pályázat, a megaberuházáshoz felajánlott pénzbeli támogatás, valamint a “King’s City”- beruházást kiemelt jelentőségűnek nyilvánító kormányrendelet előkészítése kapcsán olyan jogszabálysértés, amely összefüggésbe hozható a kiszivárgott egyeztetéssel. Hozzáteszik: ha van ilyen, akkor hivatali visszaélés gyanúja miatt nyomozást kell elrendelni.

Az LMP azt írja: korábban már többször jelezte a természetvédelemmel, illetve az állampolgári részvétel hiányával kapcsolatos aggályait, valamint Bajnai Gordontól is kérte az ügy kivizsgálását és felfüggesztését, választ azonban nem kapott. A párt elengedhetetlennek tartja, hogy a közbizalom érdekében vizsgáljanak ki minden olyan döntést, amelynél felmerül a gyanú, hogy üzleti nyomásra született.








hirdet�s