A lakosság segítségét kéri a miskolci rendőrség

A lakosság segítségét kéri a miskolci rendőrség

Miskolc – A rendőrség kéri a
lakosság segítségét egy
miskolci közlekedési baleset
ügyében.

Személyi sérüléses
közlekedési baleset
történt 2009. május 25-én
Miskolcon a Bíró utcában. A
sértett elmondása alapján egy eddig
ismeretlen autós, egy feltehetően fekete
Renault Twingo személygépkocsival
közlekedett a Maros utca irányába,
amikor a jármű jobb első sarkával
fellökte a neki bal kéz felől a
járdáról az úttestre
lelépő és átkelni
szándékozó 17 éves
miskolci lányt. A baleset
következtében a gyalogos az úttestre
esett, majd felállt. Mindeközben az autó
vezetője a lehúzott ablakon keresztül a
sérült lányt trágár
szavakkal illette, majd megállás,
segítségnyújtás és
adatai hátrahagyása nélkül
elhajtott. A Miskolci
Rendőrkapitányság
Közlekedésrendészeti Osztálya
kéri a lakosság
segítségét a balesettel
kapcsolatban. A rendőrség kéri
elsősorban annak az ezüst színű
személygépkocsi vezetőjének a
jelentkezését, aki a balesetet
megelőzően a sértettet az úttesten
átengedte, valamint akik az adott időpontban a
fenti útszakaszon közlekedtek és a
balesetet látták, vagy látni
vélték és érdemleges
információval tudnak szolgálni.
Jelentkezni lehet személyesen a Miskolci
Rendőrkapitányság
Közlekedésrendészeti
Osztályán, vagy telefonon a 46/514-511/22-78,
22-72-es számon *munkaidőben, illetve az
ingyenesen hívható 107-es számon.








hirdet�s