A közös múlt erős és jó alap

Posta György (jobbra) és Adam Danczak
Posta György (jobbra) és Adam Danczak
Jasliska, Tokaj – A lengyelországi Jasliska a középkorban fontos szerepet játszott a tokaji bor kereskedelmében.

Jasliska egyike volt azon kevés lengyel városoknak, amelyek számára a király engedélyezte, hogy a tokaji bort tárolják és értékesítsék. A középkorban virágkorát élő városkát kőfal vette körül, amelynek volt egy úgynevezett magyar kapuja is, amelyen keresztül érkeztek a tokaji bort szállító szekerek. Lengyelország akkori felosztása után viszont elvesztette Jasliska a jelentőségét, és ma már csak számtalan középkori eredetű pince emlékeztet arra, hogy egykor itt virágzó borkereskedelem zajlott.

Pályázatot nyújtanak be

A közös múlt jó alapot biztosít a jövőre nézve is, ezért gondolta azt a lengyelországi község polgármestere, Adam Danczak, hogy magyar és szlovák partnerek bevonásával egy Interreg pályázatot nyújt be Jasliska. Ennek a közös pályázatnak az előkészítése kapcsán invitálta Tokaj város polgármesterét, Posta Györgyöt és Dévald István önkormányzati képviselőt Adam Danczak Jasliskába.

A július 29-i találkozón a lengyel partner felvázolta az általuk tervezett fejlesztéseket – pincék és középületek felújítása –, és kérte A közös múlt erős és jó alap együttműködését a pályázatban. Posta György polgármester elmondta, hogy Tokaj számára fontos a lengyel–magyar baráti kapcsolatok ápolása, az egykor élénk borkereskedelem újjászületése. A tokaji városvezető véleménye szerint ebben a közös pályázatban Tokajnak is jó lehetőségei vannak a boros rendezvényeinek – borfesztivál, Szüreti Napok – uniós forrásból történő gazdagítására és a város tulajdonában lévő pincék felújítására. Mivel az Európai Unió kiemelten támogatja az országok-régiók közötti együttműködést, ezért jók az esélyeink arra, hogy sikeres lesz az együttműködés Tokaj és Jasliska között.

A találkozó után a két településvezető rövid sétát tett Jasliskában, ahol megtekintették a jellegzetes faházak mellett a modern iskolát és a hozzácsatlakozó sportkomplexumot is.

A közös pályázattal kapcsolatos munka következő lépése az az értekezlet lesz, amelyet augusztus 11-én Szlovákiában tartanak meg.

ÉM-PA

Címkék: , ,







hirdetés