A közönség is szavazhat a Kaszás Attila-díjra

A közönség is szavazhat a Kaszás Attila-díjra
  Budapest, 2012. május 3., csütörtök (MTI) – Megváltoztatják a Kaszás Attila-díj eddigi szavazási rendszerét: az idei évtől a szakma három jelöltje közül a közönség választhat. Az elismerést szeptember 7-én adják át a Thália Színházban.

Az öt éve elhunyt színésznek emléket állító díjat a XII. kerületi Önkormányzat és a MOZAIK Művészegyesület alapította, most a díj szavazási eljárásának és a díjátadó gálának a megszervezéséhez együttműködő partnerként csatlakozik a MASZK Országos Színészegyesület is.
Az elismerésről tartott csütörtöki sajtótájékoztatón Pokorni Zoltán, XII. kerületi polgármester kiemelte, hogy az új rendszer széles körben ismertté teszi az adott szakma kiválóságait, azt a három művészt, akit a díjra jelölnek.
Mint mondta, bemutatják őket a sajtóban, televízióban, rádióban és a Thália Színházban rendezett gálaesten, ahol eldől, ki kapja közülük az elismerést. A díjazott Somorjai Kiss Tibor grafikusművész rézkarcát és nettó ötszázezer forintot vehet át a díjátadón.
A Kaszás Attila-díjat 2008-ban osztották ki először, a magyar nyelven játszó színészek szakmai és emberi elismerésén túl Kaszás Attila szellemi hagyatékának ápolását is célul tűzve ki.
Pokorni Zoltán felidézte: az alapításkor olyan díj létrehozása volt a céljuk, amelyet nem a politika ítél oda, hanem a színészek közössége dönt arról, hogy az adott évadban ki volt a legjobb szakmailag, és ki tette a legtöbbet a közösség építéséért. Az összes magyar nyelven játszó színházat, köztük a határon túli társulatokat is kérték, hogy jelöljék egy-egy tagjukat a díjra. Ezután a színházak delegáltjai maguk közül választották ki az évi díjazottat – mondta.
Ettől az évtől kezdve három jelöltet választanak, akik közül a közönség választhatja ki azt a művészt, aki számára a legrokonszenvesebb, akinek a közösségépítő és művészi munkáját a legjobban becsüli. “Bízunk benne, hogy ennek a szakmának a kiemelt pillanata lesz szeptember 7., a díjátadó gála” – fogalmazott Pokorni Zoltán.
A díjat 2008-ban Szarvas József, a Nemzeti Színház tagja, 2009-ben Nemes Levente, 2010-ben Mátray László, a sepsiszentgyörgyi színház tagja, 2011-ben pedig Mucsi Zoltán, a Bárka Színház tagja vehette át.
Kálomista Gábor, a Thália Színház menedzser-igazgatója arról beszélt, hogy a színház jelentős átalakuláson megy keresztül. “Komoly erőket mozgatunk meg azért, hogy kicsit más színházi életet hozzunk ide, és máshogy gondolkodjunk a színházról, mint ahogy eddig gondolkodtak” – fogalmazott.
Mint felidézte, a színház január 22-én szerződést kötött a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alappal (MTVA), amelynek keretében lehetőséget kapnak a közmédiában számos olyan megjelenésre, amelyre az utóbbi években nem nyílt mód. Az egyik ilyen esemény lesz a Kaszás Attila-díj gálaestje.
A kezdeményezés nyitott kapukra talált a színházban, ahhoz, hogy az eseményt évenként a Tháliában megrendezzék, minden segítséget megadnak – mondta Kálomista Gábor.
Vasvári Csaba színész, a MOZAIK Művészegyesület alelnöke szólt arról, hogy a díj honlapja – www.kaszasattiladij.hu – csütörtöktől látogatható, később ezen az oldalon, valamint sms-ben és telefonon is leadhatja szavazatait a közönség.
A szavazati eljárásról szólva elmondta: az első körben a magyar nyelven játszó társulatok tagjait szólítják meg, akik egy-egy tagjukat nevezik a díjra, a szavazatokat május végéig várják. A második körben, június közepén a nevezettek választják ki maguk közül a három jelöltet, ezután a közönség szavazatai döntenek a díjazott személyéről.
A szeptember 7-i gálaest egyúttal a vidéki színházak egy hétig tartó fesztiváljának nyitóeseménye is lesz a Thália Színházban.