A közönség egyik nagy kedvence lett az „Epehólyagocska epekedője”

A Kocsonya Farsangon lépnek fel legközelebb az Áll-A-Tok?
A Kocsonya Farsangon lépnek fel legközelebb az Áll-A-Tok?
Miskolc – A megalakulás óta orvosok és zenészek alkotják a zenekart. Interjú: dr. Tóth Imrével, az Áll-A-Tok? zenekar gitárosával.

A Miskolci Kocsonya Farsang fellépői között üdvözölhetjük a helyi illetőségű Áll-A-Tok? zenekart, műsorukról is kérdeztük őket.

Mikor és milyen körülmények között alakult a zenekar?

Dr. Tóth Imre: A zenekar 2007-ben alakult. Először a Miskolci Semmelweis Kórház Általános Sebészeti és Mellkassebészeti Osztály osztályvezető főorvosa, dr. Szűcs Géza 60 éves születésnapján ját­szottunk együtt. Az eseményen jelen volt a korábbi osztályvezető főorvos, prof. dr. Kiss János István is. Miután meghallgatta a zenekart, azzal a dicsérettel és kritikával illetett minket, hogy némelyik szám egészen jó, de olyan hangosak voltunk, hogy nem is zenészek vagyunk, hanem állatok. Persze ezt nem sértésnek szánta, csak egy hasonlatnak, aki ismerte őt, az tudta, hogy ez így van. Azóta már professzor úr sajnos távozott közülünk. A Semmelweis Kórház Általános Sebészeti és Mellkassebészeti Osztálya is megszűnt…

Kevésbé beavatott olvasóink kedvéért árulja el, honnan jött a „cuki” Áll-A-Tok elnevezés?

Dr. Tóth Imre: Dr. Almássy Sándor, aki a zenekar alapító tagja és motorja, és aki a zenekarvezető, elgondolkodott az „állatok” jelzőn. Mivel fogékony a humorra és a szójátékra egyaránt, a közönségtől is kérdezve, és a zenekar által nyújtott akusztikus élvezet lehetőségére is célozva, valamint a vintage zene kedvelőinek korosztályos nagy kérdésére is gondolva, a zenekart az alábbi módon nevezte el: „Áll-A-Tok?”. A zenekar logójában ezen kívül egy huncut kismalac is látható. Tehát igen, az elnevezés mögött malacságra (is) kell gondolni.

Több – nem éppen zeneközeli – szakmából érkeztek. Kik alkotják az együttest és mi a „civil” foglalkozásuk?

Dr. Tóth Imre: A megalakulás óta orvosok és zenészek alkotják a zenekart. Talán egy kivétel van, dr. Bányai Krisztina, aki abszolút profi énekes, de a polgári foglalkozására nézve jogász, ügyész. A három alapító orvostag, dr. Almássy Sándor (billentyűs hangszerek), dr. Gyáni Károly (ének), és jómagam (gitár). Mindhárman sebészek, mellkassebész főorvosok vagyunk. A további stabil tagok: Fukk Attila basszusgitáros. Miskolci zenészkörökben „mindenki Fukija”, számos zenekarban játszott, játszik (többek között „No” zenekar Slamovits Istvánnal, Czemende zenekar). Molnár István a fúvósszekció vezetője, pozános, de igazi „zenebohóc”, zenei polihisztor, a hangszerelésben nagyon sokat segít. Bendzsák Erika fuvolaművész, zenetanár, játéka különleges ízt, hangzást ad a számoknak. A fúvósszekció stabil tagja Péter Zoltán trombitás, aki zseniálisan improvizál.

Bár többségükben hobbiból zenélnek, akad profi zenész is a csapatban és fellépéseiken szerepelt vendégként például Tátrai Tibor. Kikkel működnek még együtt?

Dr. Tóth Imre: A szaxofonos legtöbbször Erdő Zoltán volt (Abrakazabra zenekar, illetve a Megasztár 1 háttérzenésze volt), de sokszor helyettesítette Ésik Arnold (Miskolc Big Band). Jelenlegi dobosunk Nagy Ferenc (Happy Blues Day), aki szintén jól ismert zenészegyéniség Miskolcon. Az első dobosunk Orliczki György volt („No” zenekar Slamovits Istvánnal), majd Szántó Sándor ütőstanár, de dobolt nálunk Mike Zsolt (Váczi Eszter Kvartett, Takács Tamás DBB) és Gyenge Lajos is, aki az egyik legismertebb magyar sessiondobos. Játszottunk együtt Kiss-Rásztócz­ki Zoltánnal (basszusgitár, Miskolc Big Band, Bartók Béla Zeneiskola jazztanár), Kelemen Zsolttal (basszusgitár, Benkó Dixiland Band), Tímár Krisztiánnal (gitár, The Hot Road Rockabilly Band) Eszenyi Ernővel (harmónika), Dunai Tamással (klarinét, szaxofon, színművész), a Reményi Ede kamarazenekar vonósnégyesével, és a Szent Imre kórussal is. Kétségtelen, hogy a legnagyobb szakmai dicsőségnek azt érezzük, hogy Tátrai Tibor kísérőzenekara lehettünk több alkalommal Miskolcon. Azt hiszem, a „magyar Jimmy Hendrixet” nem kell senkinek bemutatni.

A repertoár fő eleme a rock. Mely előadók számait játsszák előszeretettel?

Dr. Tóth Imre: Rockklasszikusokat, időnként kuplékat, játszunk, amolyan vintage zenekar vagyunk. Vannak azonban a sebészet témaköreit feldolgozó bohókás, szatirikus saját szerzeményeink, például az „Epehólyagocska epekedője”, „A pancreas vize kocsmárosának dala”, „Szőrös blues”, és a híres „Hagy nyúljak bele”.

A Kocsonya Farsangon is hallhatja a közönség az Áll-A-Tokat?, ha nem titok, árulja el, készülnek valami extrával, meglepetéssel?

Dr. Tóth Imre: Most a Kocsonya Farsangon a tőlünk megszokott stílusú számokkal állunk majd elő, de talán meglepetés lesz az, hogy igyekeztünk fúvós centrikus repertoárt összeállítani. Néhány saját szerzeményen kívül a teljesség igénye nélkül Paul Simon, AC/DC, Jimmy Hendrix, Janis Joplin és Chicago számokat is fogunk játszani.

Pap Gyula

 


A színpadon

Az Áll-A-Tok? zenekar január 30-án (szombaton) 15 órától látható és hallható az Erzsébet téren, a Miskolc Autó Színpadon. A fesztiválon további ingyenes programok közül választhatunk csütörtök délutántól egészen vasárnap estig, melyek elérhetők a rendezvénysorozat honlapján a http://www.miskolcikocsonyafarsang.hu. Az eseményről további beszámolókat olvashatnak az Észak-Magyarországban és a http://www.eszak.hu-n.