A közért

A közért
Pár napja él az új közbeszerzési törvény, amely szigorít az ajánlatkérőkre nézve, másrészt az ajánlattevők számára könnyítéseket is tartalmaz, kibővítve a kis- és középvállalkozások számára a lehetőségek körét. Szalóczi Katalin jegyzete.

A könnyítés a referenciák terén is érvényesül: nem feltétlenül ugyanazok építik majd a kórházakat (még ha el is szúrták – különben miért volna titok, ha leomlik egy műtő teljes vakolata?) vagy az iskolákat, csak azért, mert eddig ők építették (építtették alvállalkozók seregével).

Az új törvényt megalkotói részben európai uniós kötelezettségekkel indokolták. Ennek részleteiről kevesebbet tudunk, de sejteni lehet, hogy elvárás: amit uniós támogatással felhúznak, az ne omoljon össze kevéssel utána.

Mert ugyan ki nem látott még uniós támogatással megvalósult épületet, amelyen a szalagátvágásos, pezsgős, látványos avatás után kevéssel már látványos hibák keletkeznek?

A változások között szerepel, hogy nem feltétlenül a legolcsóbb árajánlatot kínáló a nyertes ezentúl, vagyis érvényesül az olcsó húsnak híg (lehet) a leve igazsága.

Mint újságírónak, az átláthatóság növelése tetszik leginkább: nem lehet vagy legalábbis nem érdemes az üzleti titok mögé elbújni. Már csak mindennek teljesülnie kell.

Szalóczi Katalin