A köszönet szavai után jött a humoros műsor Szentistvánon

Humoros jeleneteket adtak elő a színjátszók
Humoros jeleneteket adtak elő a színjátszók - © Fotó: Tóth Balázs
Szent­istván – Az idősöket köszöntötték a napokban Szent­istvánon.

Dobóné Koncz Judit polgármester köszöntőjében kiemelte, a mostani nyugdíjasok munkájukkal megalapozták a következő nemzedékek jövőjét. Megtették, amit várt tőlük családjuk, a nemzet, s most a pihenés éveit töltik, kívánta, egészségben éljenek.

Cselekvés és köszönet

Felsorolta, az önkormányzat az idősek érdekében módosította szociális rendeletét, csökkentette az étkezési díjat, szociális alapon tűzifát biztosít, a 75 év felettieket tüzelővel segíti. Megköszönte az idősekkel foglalkozók munkáját is, akik könnyebbé teszik a mindennapi életet. Mint mondta, az időseket két nemesfém jellemzi, ezüst a hajuk, de arany a szívük, amely nem halványul a gondoktól.

Az este folyamán táncos, mondókás műsort adtak a Gézengúz Óvoda gyermekei, s zenés, táncos, valamint humoros, öregekről szóló jeleneteket adtak elő a Gyöngyösbokrétás Hagyományőrző Egyesület színjátszói, valamint régi történetet idézett Koncz Andrásné.

ÉM-TB