A kormányszóvivői szerint a Fidesz "benézte" a statisztikát

Hatalmas bakot lőtt a Fidesz – így reagált a kormányszóvivő arra, hogy a fideszes Répássy Róbert szerint a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) leleplezte a kisebbségi kormányt, amely nem tud elszámolni 450 milliárd forinttal. A kormány minden forinttal el tud számolni, mindössze a statisztikai módszerek változtak – írta csütörtök délutáni közleményében Daróczi Dávid.

A kormányszóvivő szerint “a hazugság akkor is hazugság marad, ha nem Varga Mihály mondja, hanem Répássy Róbert ismétli el két nappal párttársa után”. A volt pénzügyminiszternek illene tudnia, hogy a statisztikai módszerek változtak az Európai Unióban. A pénz tehát, amit a Fidesz keres, hiánytalanul megvan – tette hozzá.

A kormányszóvivő magyarázata szerint az Unió módosította saját elszámolási technikáját, ezért a KSH is – módszertani okokból – módosította a saját korábbi, még a másik metódus szerint készített eredményszemléletű kimutatásait. Ez azonban a zárszámadást semmiben sem érinti, és a pénzforgalmi elszámolásban sem okoz semmilyen módosulást. A január elseje és december 31-e közötti tényleges pénzmozgásokat bemutató pénzforgalmi egyenleg változatlansága világosan mutatja, hogy a kormányzat minden forinttal elszámolt. Ezt a valós elszámolást tartalmazza a parlament napirendjén szereplő zárszámadási törvényjavaslat – olvasható a közleményben.

Daróczi Dávid szerint a Fidesznek nem a tisztánlátás, hanem a botránypolitizálás az érdeke, ezért támadja a zárszámadást, amelynek számait egyébként sem az Állami Számvevőszék, sem a könyvvizsgálók nem kérdőjelezték meg. Azt is leszögezi, hogy a 2007-es hiány módosítása semmilyen mértékben sem befolyásolja az idei várható hiányt és a jövő évi költségvetésben tervezett deficitet.

Az ellenzéki párt a csütörtöki házbizottsági ülésen kezdeményezte a zárszámadási törvény vitájának felfüggesztését, miután hétfőn kiderült, hogy a KSH adatai szerint 5 százalékos volt a hiány szemben a kormány által benyújtott 5,5 százalékkal. Szerintük a kisebbségi kormány 450 milliárd forinttal nem tud elszámolni.








hirdet�s