A kormány szerint a Fidesz konzerválná a múltat az egészségügyben

Ha az egészségügyről van szó, a Fidesz mindent hagyna a régiben: a hálapénzzel finanszírozott ellátási rendszer fenntartását követeli, ami tarthatatlan és elfogadhatatlan – így reagált a Kormányszóvivői Iroda a fideszes Pesti Imre szombati sajtótájékoztatójára.

Pesti Imre újságíróknak azt mondta, hogy csak akkor támogatják Horváth Ágnes miniszteri kinevezését, ha a kormány visszavonja a vizitdíjat, a kórházi napidíjat, felülvizsgálja a kórházbezárásokat, a beutalási rendet és az ágyszámelosztást, nem vezeti be a több-biztosítós rendszert, és abbahagyja a pénzkivonást az egészségügyből.

A populista politikára két magyarázat lehet – olvasható a Kormányszóvivői Iroda közleményében. Az egyik, hogy a Fidesz szerint az egészségügyi rendszer úgy jó, ahogy van: a betegnek és orvosnak is megalázó hálapénzzel, a mérhetetlen pazarlással és a felgyülemlett igazságtalanságokkal együtt. A másik magyarázat a kormány szerint az, hogy az egészségügy rendbetételére a Fidesznek nincs egyetlen ötlete sem, ezért érdemi, felelős javaslatok helyett azonnal elutasít minden kezdeményezést, ami az igazságosabb, hatékonyabb és színvonalasabb ellátás megteremtését szolgálja.

A Fidesz újból bebizonyította, hogy a múlt konzerválásának pártja és nem a betegek érdekeit, hanem a politikai haszonszerzést tartja szem előtt – fogalmaznak a közleményben.








hirdet�s