A kormány is eltökélt az egykulcsos adó januári bevezetése mellett

Nemcsak a gazdasági tárca, a kormány is eltökélt a 16 százalékos, egykulcsos adó januári bevezetésében – számolt be az RTL Híradó.

A nemzetgazdasági miniszter egy televíziós interjúban jelentette ki: jövőre bevezetik a 16 százalékos, családi személyi jövedelemadó-rendszert. Matolcsy György részletekről nem beszélt, így egyelőre nem tudni, mi lesz például az adójóváírás rendszerével. Az RTL Híradó által megkérdezett szakértő szerint a költségvetés kiadási oldalát is az egykulcsos adó bevezetéséhez kell igazítani. Ez azt jelenti, hogy ha több marad az adózók zsebében, akkor kevesebb lesz az állami bevétel, és így jövőre a kiadásokat is vissza kell fogni.

2011. január 1-jétől 16 százalékos, családi személyi jövedelemadó-rendszer lesz Magyarországon – jelentette ki a nemzetgazdasági miniszter a Hír Tv-nek. Matolcsy György részleteket nem mondott, így arról sem beszélt, hogy mi lesz az adó alapja. Idén már az is beleszámít a személyi jövedelemadó alapjába, amit a munkáltató fizet a dolgozó után. Vámosi-Nagy Szabolcs adószakértő az RTL Híradónak azt mondta: ha marad a félszuperbruttó, akkor a 16 százalék gyakorlatilag 20 százalékos elvonást jelentene. Szerinte ez a középosztályt és a magasabb jövedelműeket segítené.

Az RTL Híradó számításai szerint, ha a szuperbruttó marad és nincs adójóváírás, akkor a legrosszabbul a minimálbéresek járnának. Csaknem 15 ezer forint szja-t kellene fizetniük havonta. Szuperbruttó nélkül is több mint 11 ezer forintot. Adójóváírás nélkül a havonta 225 ezer forintot keresők fizetnének ugyanannyi jövedelemadót, mint most. Aki e felett keres, az jobban járna a 16 százalékos adóval.

Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője az RTL Híradó kérdésére megerősítette: nemcsak a gazdasági tárca, a kormány is eltökélt a 16 százalékos, egykulcsos adó januári bevezetésében. Részletekről egyelőre Orbán Viktor sem beszélt, és a kormányszóvivő is csak annyit mondott: az adóügyekért a gazdasági tárca a felelős. Az RTL Híradó az ügyben kereste Matolcsy Györgyöt is, a tárcavezető azonban jelenleg Brüsszelben tárgyal, és nem sikerült elérni.
– Független Hírügynökség –








hirdet�s