A könyvtárral a község és a közösség is épül Révleányváron

A könyvtár felnőttrészlegén
A könyvtár felnőttrészlegén - © Fotó: ÉM
Révleányvár – A Nemzeti Kulturális Alap 2,6 millió forinttal támogatta Révleányvár könyvtárának felújítását, és nagyon sokat hozzátett ehhez az önkormányzat is.

Így a legfrissebb információkat mostantól egy modern, kibővült, hangulatos közösségi tér kínálja, amelynek avatóját a napokban tartották.

A könyvtári épület homlokzatát is felújítják hamarosan, a belső megújításával azonban már el is készültek. Ez Révleányváron is sokkal többet jelent annál, hogy kényelmes bútorok kerültek a könyvtárba, korszerű elrendezésben. A könyvtár 26 négyzetméterrel bővült, ami lehetővé tette egy külön gyermeksarok kialakítását, és egy kézműves kuckó berendezését is.

Ezért is hangsúlyozta azt az avatóünnepségen elmondott köszöntőjében Deák Bertalan, a település polgármestere: a gyermekeknek, a fiataloknak, tehát a jövőnek szólnak fejlesztéseik. Hamarosan elkezdődhet az új óvoda-bölcsőde építése, részben megújul a művelődési ház, új köztéri játszóteret terveznek.

Fontos lépés

– Nagyon sokan dolgoztak azért, hogy most ünnepelhessünk, méghozzá gyakran szabadidejüket is feláldozva. Mert tudták, hogy ezzel a község, és ezáltal legfőbb erőnk, közösségünk is épül – hangsúlyozta a polgármester.

Dr. Hörcsik Richárd, a térség országgyűlési képviselője ehhez kapcsolódóan kiemelte avatóbeszédében: ha a gyermekeknek építünk, ­akkor a jövőnk felé tettünk egy ­fontos lépést.

Hiszen ezzel javul az esély­egyenlőség – tehát olyan információkhoz, a tanulást, a tartalmas szórakozást támogató szolgáltatásokhoz férhetnek hozzá a révleányvári iskolások, mint a cigándiak vagy a patakiak.

– ÉM –








hirdetés










hirdet�s