A költségvetést módosító indítványok egyharmadával nem ért egyet a Költségvetési Tanács

Az országgyűlés plenáris ülése elé kerülő, a költségvetést érintő módosító indítványokat véleményezte és fogalmazott meg azokkal kapcsolatban tanácsokat a Költségvetési Tanács (KT). A 117 módosító indítványból és a 119 kapcsolódó módosító javaslatból a Költségvetési Tanács összesen 80 darabot nem javasol elfogadásra.

A 80 nem javasolt indítvány egy része adókulcsot emelne úgy, hogy konkrét számot nem említ, ráadásul a vonatkozó törvényt sem módosítaná. Egy másik részüknél pedig a KT becslései szerint kevesebb pénz folyna be a költségvetésbe, mint azt a javaslat előrejelzi.

A KT nem javasolja például a társasági adó változásait érintő indítványt, amely egyebek között megszüntetné a különadó levonhatóságát a társasági adóalapból. Ez az előterjesztők szerint 70 milliárd forint többlet-bevételt hozna. A KT szerint ez valójában csak 59 milliárd lenne.

Két másik, szintén a társasági adót érintő indítvány, amelyekben egyebek között arról van szó, hogy visszaállítanák a kedvezményes kulcsot 50 millió Ft-os adóalapig (500 millió Ft-os adóalapról), a KT szerint 0,1 százalékponttal csökkentené a várható GDP növekedési ütemét, a beruházásokét pedig 1 százalékponttal.

Egy másik kapcsolódó módosító javaslat a távhő áfáját emelné 5%-ról 18%-ra 2011-ben, amiből 17 milliárd közvetett többlete lenne a költségvetésnek.

A 80 nem javasolt indítvány több mint egyharmadánál azt kifogásolta a KT, hogy rendkívüli kormányzati intézkedésekre szolgáló tartalék előirányzatának csökkentésére irányulnak. A korábban általános tartalékként ismert fejezet csökkentése a Tanács szerint szűkíti a kormányzat mozgásterét az előre nem tervezhető események kezelésében.

A 80 kifogásolt indítvány közül 14 javaslat formailag sem egyensúlyos, így a költségvetési egyenleg romlását eredményezné, 7 módosító javaslat bár formailag egyensúlyos, tartalmi szempontból nem tesz eleget a kötelező ellentételezés szabályának.

A KT ezeken felül nem foglalt állást 16 javaslatról, melyek külső bevételi előirányzatokat növelnének és összhangban vannak a KT 2011-re vonatkozó előrejelzéseivel. Ettől függetlenül a KT szükségesnek tartotta felhívni a figyelmet ezen javaslatok kapcsán a közpénzügyek fenntarthatóságát érintő kockázatokra.