A Kolonics György halálával kapcsolatos nyilatkozatokról egyeztetnek a mentők és a kajak-kenu szövetség

A Kolonics György halálával kapcsolatos, éles hangú és egymásnak ellentmondó nyilatkozatok kapcsán egyeztet hétfőn a Magyar Kajak-Kenu Szövetség (MKKSZ) elnöke és az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) érintett tagjai – értesült a Független Hírügynökség. Az olimpikon halála kapcsán először edzője, Ludasi György nyilatkozott elmarasztalóan a mentők munkájáról, a központi rohamcsoport tagjai ezt vasárnap éles hangvételű nyílt levélben utasították vissza. Az edző több hétfői nyilatkozatában már finomított álláspontján.

Kolonics György olimpikon halála kapcsán edzője azzal vádolta a mentősöket, hogy késve érkeztek ki a csepeli sporttelepre, ahol Kolonics György rosszul lett. Állítása szerint nem is volt a mentősöknek megfelelő eszközük az újraélesztéshez. A központi rohamcsoport tagjai a vádaskodás miatt éles hangvételű levelet írtak Ludasi Róbert edzőnek és bocsánatkérésre szólították fel. A mentősök levelükben rákérdeznek arra is, miért nem beszél az edző azokról a tapaszokról, amelyeket Kolonics György testén találtak. Az edző a Független Hírügynökségnek vasárnap azt mondta, hogy fenntartja állításait és nem kér elnézést. Hétfőn Ludasi Róbert már több sajtónyilatkozatában is elismerően szólt a mentőkről.

A nyílt levél kapcsán Göndöcs Zsigmond, az Országos Mentőszolgálat főigazgatója hétfőn az MTV Napkelte című műsorában azt mondta, egyetért kollégáival, akik kiválóan felkészült munkatársai az OMSZ-nek. Hozzátette azonban, hogy vannak a levélben olyan részek, amiket személyiségi jogi okokból nem kellett volna nyilvánosságra hozni. Az eddigi belső vizsgálatok szerint a bejelentés kezelésével és a mentők szakmai munkájával nem volt gond, egyedül a mentésvezető hibázhatott – ha hibázott – ellene fegyelmi vizsgálat indul. Lehet ugyanis, hogy küldhetett volna másik kocsit, ami kevésbé jól felszerelt, de a rajta dolgozók átvehették volna az újraélesztést a laikusoktól. Az érintett mentésvezető egyébként olyan rosszul lett, mikor megkapta a fegyelmi vizsgálatról az értesítőt, hogy egy éjszakára kórházba kellett szállítani. Hogy valóban hibázott-e, azt a vizsgálat fogja kideríteni.

A Független Hírügynökség információi szerint hétfőn az olimpikon halálával kapcsolatos nyilatkozatokról és az ügy körül kialakult nézetkülönbségekről egyeztet a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke, Baráth Etele és az OMSZ érintett tagjai. A Független Hírügynökség az olimpikonhoz közel álló forrásból megtudta, hogy Kolonics György minden illegális szert elutasított és még a legegyszerűbb vitaminokat is képes volt bevizsgáltatni, mielőtt használta volna.

A tapaszokról a szövetségen belül azt mondják, hogy vagy hatóanyag nélküli, az izmokat összetartó szalagokról lehet szó, esetleg bárki által a patikákban megvásárolható valamilyen készítmény jöhet még szóba. Az olimpikon halálának okát feltáró vizsgálat eredményei a hét elején készülnek el. Szövetmintákat küldtek Bécsbe is laborvizsgálatra, ezekről még nem tudni, mikor hoznak eredményt.








hirdet�s