A koktél 13 évvel hosszabbítja meg az AIDS-esek életét

Csaknem 40 százalékkal csökkent a halálozási arány az AIDS-esek körében 1996 óta, amikor alkalmazni kezdték a szerzett immunhiányt okozó HIV vírus elleni gyógyszerkoktélt. Ezzel átlagosan 13 évvel hosszabbodik meg a fertőzöttek élete, állapította meg egy minden eddiginél átfogóbb kutatás, amelyről pénteken jelenik meg beszámoló a a Lancet című brit orvosi szaklapban.

A kutatásban több mint 33 ezer európai, kanadai és Egyesült Álamok-beli HIV-fertőzött személy adatait dolgozták fel.

Az 1996 és 2005 közötti időszakban 40 százalékkal csökkent a halálozási arány, és a várható élettartam 36,1 évről 49,4 évre nőtt.

Vagyis a kombinált gyógyszeres kezelés következtében HIV-fertőzöttség ma már nem halálos ítélet, hanem hosszú távú krónikus állapot – foglalták össze a kutatók.

A tanulmány megállapította, hogy jobbak az életkilátásaik azoknak a pácienseknek, akiken a fertőzés után előbb kezdik el a gyógykezelést.

De még így is messze előbb hal meg egy HIV-es, mint a lakosság átlaga. Ha egy gazdag országban egy HIV-fertőzött 20 éves korában kezdi el a gyógyszeres terápiát, átlagosan még 43 évet fog élni, miközben a nem HIV-fetőzöttek 80 éves koruk körül halnak meg.

Az AIDS-t – a szerzett immunhiányt – 1981-ben fedezték fel. Azóta 58 millió ember fertőződött meg vele, ebből 25 millió meghalt. A 33 millió fertőzöttnek mintegy kétharmada fekete Afrikában él.








hirdet�s