A kínai blúzkvóta is kimerült

A kínai pulóverek és a férfinadrágok után a kínai női ingek importkerete is betelt az Unióban. Ez azt jelenti, hogy ebben az évben már nem lehet behozni a közösség területére ilyen termékeket.

Az Európai Bizottság szerint a héten a pólóknál, a melltartóknál és az ágyneműknél is betelik a keret. Az Európai Unió és Kína korábban tíz ruházati kategóriában szabott meg határokat a behozatalra. Ennek ellenére 2005 első öt hónapjában 21 százalékkal nőtt a kínai import tavalyhoz képest, miközben az Unióból egy százalékkal kevesebb árut vittek Kínába – szintén 2004-hez képest. A ruhakorlátozást főleg Francia- és Oroszország sürgette, mert attól tartottak, hogy a kínai árudömping tönkreteszi az európai gyártókat – olvasható a Világgazdaságban.