A kisváros nagy álma

Akt.:
Bontják, építik a polgármesteri hivatal épületét
Bontják, építik a polgármesteri hivatal épületét - © Fotó: Kozma István
Gönc – Göncön komoly felújítások kezdődtek, de a nagy tervek megvalósítása még hátravan.

– Szétbontottuk kicsit Göncöt – fogalmazott Sivák János polgármester, amikor arról érdeklődtünk tőle, mi újság a településen. Ellátogattunk hát a városba, hogy saját szemünkkel lássuk, mit is jelent pontosan a szétbontás. Kiderült: Göncön nemcsak felújítások zajlanak, de merész terveket is dédelget a városvezetés.

Az önkormányzat régi, patinás műemléképületét most csak az udvar felől lehet megközelíteni. Nagy a nyüzsgés, munkások bontják a tetőt, a cserepek pedig egy csúszdán szánkáznak lefelé a magasból. Épségben kell megérkezniük, hiszen azokat a felújítás után vissza kell rakni, ad magyarázatot a polgármester.

Életveszélyes volt

Elmondta: a városháza épületének felújítása halaszthatatlan volt, hiszen a födém életveszélyessé vált, néhány hónappal ezelőtt alá kellett dúcolni. Most, amikor felülről is megbontották a tetőt, akkor látták, hogy a födém­szerkezet szinte a levegőben lóg. Nem is tudják, hogy egyáltalán mi tartotta eddig.

Fotó: Kozma István Fotó: Kozma István ©

A rekonstrukció forrása több részből áll. Nyert az önkormányzat a Belügyminisztérium pályázatán, nyert miniszteri keretből, de ha szükséges, némi kölcsönnel egészítik ki a költségeket. Tehát megtörténik a teljes tetőszerkezet cseréje, majd a tetőtér beépítése, kicserélik a nyílászárókat a Műemlékek Országos Bizottsága által engedélyezett ablakokkal. A tervek között szerepel a fűtés korszerűsítése is, az aprítékkazánt kiegészítik 3 gázkazánnal. A hivatal hátsó része már nem műemléképület. Ezt is felújítják, tetejére pedig napelemek kerülnek.

– Ezerrel dolgoznak a munkások ott is, jó lenne a megújult épületben bontani a szilveszteri pezsgőt a dolgozókkal – jegyzi meg a polgármester. Hozzáteszi: a főépület műemléki besorolása miatt tovább tartott az engedélyek beszerzése, mint maga a felújítás tart majd.

A főutca fölötti utcában szintén komoly munkák zajlanak. Az önkormányzat konyháját már szétbontottak, folyik az átalakítás és felújítás. A polgármestertől megtudjuk: szeptember 12-ére végezniük kell, hiszen itt étkeznek az iskolások. De itt főznek az óvodásoknak és az időseknek is. 40 millió forintot nyertek belügyminisztériumi pályázaton a rekonstrukcióra.

Nem várt gondok

– Mint minden régi épületnél, a konyhánál is előbukkantak nem várt, rejtett problémák, de ezeket a szakemberek sikeresen megoldották. Szeretnénk minden hibát most kijavítani, hogy pár év múlva ne kelljen elölről kezdeni a bontást és felújítást – magyarázza a polgármester.

Fotó: Kozma István Fotó: Kozma István ©

Megtudjuk, szeretnék a konyhai gépeket is lecserélni, mert azok igencsak nyugdíjaskorúak már, ezért benyújtottak egy 20 milliós eszközbeszerzési pályázatot is, mely engedélyezésre vár. És tervben van a konyha, valamint a hozzákapcsolódó diákotthon energetikai korszerűsítése is. Erre szintén pályáztak, várják az eredményt. Az örömük pedig akkor lenne teljes, ha a diákszálló felújítását is el tudnák majd végezni a jövőben, ahol korszerű szálláshelyeket tudnának kialakítani az ide érkező vendégeknek, turistáknak.

Pálinkamúzeum

– De álmodtunk ám egy merészet is – fogalmaz Sivák János. – Az önkormányzat épületével szemben konferenciatermet, pálinkateraszt és pálinkamúzeumot szeretnénk kialakítani. Ez egy 456 milliós pályázat. Elkészültek a látványtervek, engedélyezés alatt van a kiviteli terv. Tehát minden készen áll, ahhoz, hogy amint aláírják a pályázatot, abban a pillanatban indulhasson a munka. Az ÁFÉSZ volt irodaépületét már megvásároltuk, azt lebontanánk, a másikat felújítanánk. A lebontott helyére épülne a konferenciaterem, a másikban működne egy presszó, a pálinkamúzeum, a helyi termékek boltja és a jelenleg is meglévő húsbolt. Mellette elektromos gépkocsik töltőállomása kapna helyet.

Hegyi Erika


Színpad, terasz, nézőtér

– Az épületeket sétány kötné össze, itt alakítanánk ki az úgynevezett pálinkateraszt, ahol beszélgetés közben meg lehet majd kóstolni Gönc nevezetességét, a gönci pálinkát. Épülne egy színpad is, a nézőtér pedig a patak túlpartján lenne. Hasonló módon, mint a miskolci Szinva terasz – sorolja Sivák János, hozzáfűzve: a pálinkateraszt turistacsalogatónak szánják, hiszen jelenleg Gönc belvárosában nincs olyan hely, ahol a vendégek szívesen üldögélnének.

– Úgy gondolom, hogy egy éven belül teljesen megváltozik a városközpont képe – mutat a jövőbe a polgármester.









hirdet�s