A kisebb eltérések és lemaradások korai fejlesztéssel korrigálhatók

A kisebb eltérések és lemaradások korai fejlesztéssel korrigálhatók
© Fotó: Pusztai Sándor
Kemecse – Fontos tudni: nem csak a Down-szindrómás vagy autista gyerekeknek lehet szükségük korai fejlesztésre.

A csoportszobában halk zene szól, a teremben gumilabdák, zsámolyok, játékok. Pontosan érkezett Noémi a kemecsei általános iskolába, ahol hetente kétszer foglalkozik vele a gyógytornász. A kétéves kislány kedves, nyugodt és együttműködő a foglalkozásokon. Fél évvel ezelőtt derült ki, hogy mozgásfejlődése elmaradt a kortársaitól, azonban sokat javulhat az állapota, ha rendszeresen eljár a gyógytornára. Sokan traumaként élik meg, ha valamilyen fejlődési rendellenességgel vagy eltéréssel születik meg gyermekük, nehéz élethelyzetbe kerülnek, főként akkor, ha nem tudják, hogy hol és kiktől kaphatnak segítséget.

– Óriási könnyebbség nekünk, hogy lakóhelyünktől mindössze pár kilométerre elérhetővé vált a kisgyermekek korai fejlesztése, a komplex terápia ingyenes, az útiköltség árát is visszakapjuk – mondta el a kislány nagymamája, Nánási Mihályné, aki a fiával együtt neveli Noémit. – Szerencsére időben vettük észre, hogy a kisebb, úgynevezett motorikus mozgások később indultak el nála és nem tökéletesek – mesélte a nyírbogdányi nagymama.

Figyelni kell, hogyan fejlődik

A hat év alatti gyerekek korai fejlesztése már nem csak olyan civil szervezeteknél érhető el, mint például a nyíregyházi Csodavár vagy a kisvárdai Csigaház: megyénk minden járásában a megyei pedagógiai szakszolgálat területi központjaiban fogadják a családokat. – Az első év a gyermek fejlődésében meghatározó. Ismerek anyukákat, akik végig izgulják az első két évet, figyelik, hogyan kúszik, mászik, lépeget, gőgicsél gyermekük, sokszor feleslegesen aggódnak. A másik véglet, amikor nincs semmilyen szervi elváltozása a babának, de elhanyagolás miatt, sőt akár a szociális hátrányokból adódóan elmaradhat a fizikai-szellemi fejlődése, és bekerülhet hozzánk – mondta Módyné Cselényi Mónika gyógypedagógus, aki szerint szükség lenne a szülők felvilágosítására is, hogy tudják, mikor kell szakemberhez vinni a gyereket, hiszen ezen múlik minden. A leggyakoribb, hogy már valamilyen szakorvosi véleménnyel érkeznek a gyerekek a pedagógiai szakszolgálat járási tagintézményeinek szakértői bizottsága elé. Itt tesznek javaslatot a megelőző jellegű korai fejlesztésre, ahol egyénre szabott programot terveznek, melyben beszéd- és nyelvi képességfejlesztés, logopédia, mozgásterápia, pszichológiai tanácsadás szerepel. A kisebb lemaradások, képességbeli eltérések korrigálhatók, és ha a gyermek nem küzd halmozott hátránnyal, optimális esetben integrált oktatásba kerülhet.

keme2

Szakmaközi együttműködés

– Mindehhez elengedhetetlen az is, hogy jól képzett szakembereinkkel szorosan együttműködjenek a szülők, a védőnők – mondta el Gavallér Andrea, a szakszolgálat főigazgatója, aki kiemelte: a korai fejlesztésben kulcs­szerepe van a korszerű diagnosztikai és fejlesztő eszközöknek, melyeket állami és pályázati támogatásból mind a 13 központba beszereztek. A korábbi munkaerőhiányt is sikerült enyhíteni azzal, hogy ebben a tanévben 25 szakemberrel: gyógypedagógusokkal, pszichológusokkal bővült a létszám.

KM-KO








hirdet�s