A Kihívás Napja – Ismét kategória első lett Kazincbarcika

Akt.:
Kihívás Napja Barcikán
Kihívás Napja Barcikán - © Fotó: Bujdos Tibor
Kazincbarcika – Idén is bezsebelte kategóriájában az első helyet Kazincbarcika a Kihívás Napján.

Az egész napos programok részeként előbb a kazincbarcikai sport­egyesületek mutatták be sportágaikat az ovisoknak és az általános iskolásoknak, így volt floorball, foci, kézilabda, birkózás, röplabda, és táncbemutató is, majd a Napsugár Tagóvodában átadták az első Ovi-Sport Pályát. Ezt követően Rubint Réka előbb az említett a tagóvodában, majd az Árpád Fejedelem Tagiskolában tartott sportfoglalkozást. Volt még ezen kívül Kolor Game sportvetélkedő a városi uszodában és a Kazinczy Tornacsarnokban, a Don Bosco Sportközpontban a válogatott röplabdacsapattal edzhettek a diákok, este pedig a kutyások futhattak kedvencükkel a Csónakázó-tó mellett. Másnap délutánra aztán az eredmény is nyilvános lett: ahogy az elmúlt években, kategóriájában idén is Kazincbarcika lett az első helyezett.

Igénylik a mozgást

Dr. Makkai Orsolya, a sportért is felelős Barcika Art Kft. ügyvezetője szerint ez nem véletlen, hiszen tapasztalataik szerint a barcikaiak igénylik a mozgás lehetőségét.

kihivas-napja-barcikan03-st

– A kihívás napján résztvevő városlakók száma és az évek óta bezsebelt győzelem egyértelmű válasz arra, hogy mennyien igénylik a lehetőséget a mozgásra. Ez kiváló jelzés, hogy jó irányban gondolkodunk, amikor figyelmet, energiát, munkát és pénzt fordítunk a sportra, legyen az egy játszótéri fitnesz eszköz, a Kolorfutás, vagy egy komplex úszásoktatási program, amely majd szeptemberben veszi kezdetét a városban – mondta a cégvezető.

kihivas-napja-barcikan13-st

Mint hangsúlyozta, a Kihívás Napján évről évre igyekeznek mindenkit megmozgatni, és a programokba bevonni: – Büszkénk vagyunk az idei élsport- és diáksport eredményeinkre is, de egy ilyen napon még inkább, hiszen azok is csatlakoznak a mozgásra épített foglalkozásokhoz, akik a szabadidősportot választották a versenysport helyett vagy épp még semmilyen mozgásformát nem próbáltak ki – tette hozzá dr. Makkai Orsolya.

Tudatos munka

Mint nemzeti sportvárostól, gondolhatnánk, mindez természetes „elvárás”. Azonban, mint azt Szitka Pétertől, Kazincbarcika polgármesterétől megtudtuk, a város nagyon következetes munkát végez abban, hogy céljait – vagyis az egészséges és mozgásban gazdag életmód népszerűsítését – elérje.

kihivas-napja-barcikan16-st

– Évek óta sikeresek vagyunk a diákolimpián és az élsportban is, valamint több olyan, mára országosan és nemzetközileg ismert aktivista él itt, akik a szabadidősportban is kiemelkedő teljesítményt nyújtanak. Mindez nem a véletlen műve. A sportegyesületekkel, civilekkel, oktatási intézményekkel és a helyi vállalkozásokkal összefogásban önkormányzati szinten koordináljuk az előttünk álló nagyszabású sportfejlesztési terveket, így például a vízi komplexum vagy a jégcsarnok megvalósítását, az ovi-sport programot, a Fitt Barcika egész éves, ingyenes tömegsport sorozatot, valamint komoly szerepet vállalunk az utánpótlásbázis kialakításában – hangsúlyozta a városvezető.

Az élet is írta

A rendezvény egyébként a szokásosnál is eseménydúsabb volt, hiszen a korábbra meghirdetett Bringás nap majd minden programját elmosta az egész napos eső, így a bringás flahmobot és kirándulást, valamint Bye Alex és a Slepp fellépését is erre a napra halasztották.

-Tajthy Ákos-


1991-ben csatlakoztunk

Az 1982-ben életre hívott Kihívás Napjához Magyarország 1991-ben csatlakozott először, és az hamar hazánk legnagyobb szabadidősport eseménye lett. Ebben az esztendőben összesen nyolcvanhat település, kétszáznál is több tanintézmény, közel húsz tűzoltó-parancsnokság és megközelítőleg nyolcvan munkahely vett részt.