A kiállítások döntöttek

Akt.:
A kiállítások döntöttek
A kiállítások döntöttek - © Fotó: miskolcijegesmedve.hu
A Brassó a rengeteg emberelőny adta lehetőséggel élve győzött vasárnap este a Jegesmedvék ellen.

A mérkőzés nem kezdődött túl látványosan, alig voltak helyzetek, lövések. A Brassó támadott többet, a Jegesmedvék leginkább védekeztek, időnként egy-egy kontrával próbálkoztak. A vendégek a harmad második felében kezdtek ébredezni, ekkor Dansereau közeli lövése, majd Dudas kék vonalas bombája adott munkát Polcnak. A 16. percben Láda Balázs rontott el egy bodicseket, így kiállítás lett belőle. Már csak 8 másodperc volt hátra az emberelőnyből, amikor Obsut közelről vette be Bálizs kapuját (1-0). Nem sokkal később Becze és Cohen passzolgatott szépen a védők között, végül az utóbbi közelről alig emelt mellé.

A második harmadra egy egészen más Jegesmedve csapat érkezett ki. Felpörgették a tempót, jól alkalmazták a letámadást, így sokkal többet és veszélyesebben támadtak. A nyomás a 8. percben érett góllá, amikor kettős előnyben Becze a saját kipattanóját lőtte a kapuba (1-1). A továbbra is jól játszó Miskolc lendületét a 12. percben az törte meg, hogy a bírók egy perc alatt kétszer hozták kettős előnybe a Brassót, amely az első ki is használta Virág révén (2-1). Teljes létszámban a Jegesmedvék játszottak jobban, ám a helyzeteket nem sikerült értékesíteni. Fél perccel a harmad vége előtt egy gyors támadás végén ismét Obsut volt eredményes (3-1).

A harmadik harmad elején a Brassó megkapta a harmadik(!) kettős előnyét a meccsen. Ezt nem, de utána a szimpla előnyt már kihasználták Hietamaki révén (4-1). A 9. percben ismét emberelőnyben játszhatott a Brassó, de egy gyors kontra végén Cohen mattolta Polcot (4-2). Még ebben a fórban Zsók is betalált a miskolci kapuba (5-1). Egy perc múlva Dansereau faragott a hátrányból (5-3). A harmad további részében a Brassó még három emberelőnyt kapott, de egyikkel sem tudott élni.

A Brassó csaknem négyszer több emberelőnyt – ebből három kettős fórt – kapott, mint a Miskolc és ezzel a lehetőséggel éltek is, megnyerve a mérkőzést.


JEGYZŐKÖNYV

ASC Corona Brasov – Miskolci Jegesmedvék

5-3 (1-0, 2-1, 2-2)

Brassói jégcsarnok, 1700 néző. V.: Valentin, Toparceanu, Keresztes, Siko.


ASC Corona Brasov: Polc – Molnár, Fodor, Antal, Saluga, Filip, Pysarenko, Mihály, Imecs, Obsut, Klouda, Zsók, Bálint, Virág, Nagy, Petres, Péter, Márton, Hietamaki, Fülöp(k). Edző: Kovács László.

Miskolci Jegesmedvék: Bálizs – Boyle, Gőz, Sagert, Hajós, Popovics, Metcalfe, Roczanov, Nagy, Szilágyi, Láda B., Cohen, Becze, Tóth, Dansereau, Láda P., Dudas, Vojtkó, Miskolczi, Dósa, Fliszár, Duschek(k). Edző: Majoross Gergely.


Gól: Obsut(2), Virág, Hietamaki, Zsók ill., Becze, Cohen, Dansereau

Kiállítás: 6 perc illetve 22 perc (+10 perc fegyelmi Popovics)


Majoross Gergely: – Amit a beharangozóban mondtam, az ismét bebizonyosodott: nekünk kell alkalmazkodnunk az itteni körülményekhez. A vereség önmagában nem lenne tragikus, a baj az, hogy megbeszélünk valamit és nem az történik a jégen, egy-egy ember önös érdeke a csapat elé kerül. A második harmadban végre magunkra találtunk, majd ilyen-olyan kiállításokkal kétszer is kettős hátrányban kerültünk, ami lelökött bennünket a helyes útról. Erre a problémára mindenképpen megoldást kell találnunk.








hirdet�s