A kétszeres U23-as világbajnokok is indulnak az egyetemi kajak-kenu vb-n

Akt.:
Budapest – Az idei U23-as kajak-kenu világbajnokságon duplázó Malcsiner Eszter és Katrinecz Rita is ott lesz a hétvégi, szolnoki egyetemi és főiskolai vb-n.

A magyar szövetség (MKKSZ) keddi hírlevele emlékeztet rá, hogy az UTE kajakosai a nyolc napja lezárult világversenyen K-2 500 méteren, valamint a négyessel is aranyérmet ünnepelhettek, így a most hétvégi megméretésen is esélyesként ülnek majd hajóba – annak ellenére is, hogy csak néhány napjuk volt a pihenésre.

“Mindig nagy megtiszteltetés, ha megkapjuk egy világverseny rendezési jogát, nagyon örülök, hogy házigazdái lehetünk ennek az eseménynek is, ami tekinthető a jövő évi hazai rendezésű felnőtt gyorsasági világbajnokság főpróbájának is” – mondta Schmidt Gábor, az MKKSZ elnöke.

A város polgármestere, Szalay Ferenc kiemelte, Szolnok a magyar kajak-kenu sport egyik fellegvára, az olimpiai-, világ- és Európa-bajnokok kedvenc pályája, így büszkeséggel és örömmel tölti el, hogy ők adhatnak otthont a versenynek.

Az egyetemi és főiskolai vb-n 21 ország több mint 300 sportolója áll majd rajthoz, a magyar színeket 39 versenyző képviseli.

-MTI-



Sporthírek