Helyi közélet

2016.02.19. 17:04

Mi bántja a diákokat?

Miskolc - Az első miskolci Diákkonferencián vitatták meg a fiatalok a gondokat.

Miskolc - Az első miskolci Diákkonferencián vitatták meg a fiatalok a gondokat.

„A diákok túlterheltek, nagyon sok lexikális anyagot kell megtanulniuk. Sokkal jobb lenne, ha például történelemből az összefüggésekről tanítanának a tanárok, és azt, hogy mi miért történt. Mert a csaták és békekötések évszáma az interneten is fellelhető, de az események okairól és következményeiről az iskolában lehet hallani.” Többek között ilyen probléma is felvetődött csütörtökön a Miskolc Városi Diákönkormányzat által megrendezett I. Diákkonferencián. A tanácskozáson 17 iskola tanulói vettek részt, akik nemcsak a felmerülő problémákat sorolták, hanem megoldási javaslatokkal is előálltak.

A város vezetői is kíváncsiak a diákok véleményére. Révai Márton

Révai Márton, Miskolc diákpolgármestere úgy fogalmazott: a jövőben havonta szeretnék megrendezni a konferenciát, mert ha tudnak az iskolán belüli gondokról, akkor könnyebben tudják képviselni a diákok érdekeit. Ezenkívül nyomon tudják követni, hogy áll egy-egy probléma megoldása.

Inkább kreatív

A csütörtöki konferencián felmerült az is, hogy a diákok szívesen vennék, ha megkérdeznék őket a nekik szánt programokkal kapcsolatban. Hiszen szívesen elmondanák, mi érdekli őket, mi az igényük, és talán így sokkal szívesebben vennének részt a nekik szóló rendezvényeken. Volt olyan diák, aki azt vetette föl, hogy minden iskolában szabályokat kellene hozni a diák-önkormányzati napok költségével kapcsolatban. Ugyanis van, ahol túlságosan sok pénzt áldoznak a szülők a diákigazgató-választások kampányára.

– Felhívtuk a résztvevők figyelmét, kezdeményezzék az iskolákban, hogy hivatalosan fektessék le a kampány költségeinek a szabályait. Így a diákok inkább a kreativitást részesítik majd előnyben, nem pedig a pénzért megszerezhető attrakciókat – mondta lapunknak Révai Márton.

Hozzátette: örömmel venné, ha a 17 iskolából minden diákbizottsági vezető képviseltetné magát a városi diák­önkormányzatban, hogy ki tudják alakítani a közös érdekképviseletet. Mint mondta, erre szükség van, hiszen a város vezetői is kíváncsiak a diákok véleményére.


Online fórum is indul

A diákpolgármestertől megtudtuk azt is, a városi diákönkormányzat honlapján hamarosan elindul egy olyan szolgáltatás, amely a város közösségi szolgálati helyeit gyűjti össze. Ezenkívül június 15-én szeretnének a honlapon egy fórumot is elindítani, ahol a diákok online írhatnák le az általuk tapasztalt gondokat és véleményüket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában