A Kaszásoknál a MEAFC

Miskolc – A férfi kosárlabda NB I/B Keleti csoportjának 12. fordulójában Budapesten lép pályáa a Miskolci EAFC csapata szombaton este.

Óbudai Kaszások – Miskolci EAFC (Budapest, szombat, 18.00)

Bene Szilárd, a Miskolci EAFC edzője: – Mint mindig, így most is optimisták vagyunk, függetlenül attól, hogy a körülmények, már ami a játékoskeretünket illeti, nem éppen ideálisak. Tóth T. változatlanul nem tud játszani, Tóth G. betegségen esett át, két kosarasunknak, Drahosnak és Orosznak pedig kifordult a bokája, más gondunk nincs… Persze a meccsre a többség összedrótozza majd magát, de a heti edzésmunkára kihatottak az előbb említettek. Mostani ellenfelünk nemrégiben edzőváltáson esett át, ez a stílusukra is hatással volt, hogy mást ne mondjak, a listavezető salgótarjániak otthonában, az év első meccsén, a félidőben még 17 ponttal vezettek. Igaz, azt a bajnokit végül elvesztették, de azóta legyőzték az Egert, mi viszont azon leszünk, hogy ne járjunk úgy, mint a heveseik.



Sporthírek