A kapott bizalommal az első hatba

Megkezdte a felkészülést a DVTK
Megkezdte a felkészülést a DVTK - © Fotó: Ádám János
Miskolc – A DVTK-nál az NB I-es csapat 25 fős kerete mellett az NB III-as együttesé 14–16 játékosból állhat.

Sajtótájékoztatót tartott hétfőn délután a DVTK NB I-es labdarúgócsapata, amelyen Árki Gábor sportigazgató és az új vezetőedző, Bekő Balázs képviselte a klubot. Bevezetésként a klubvezető az előző 5 meccs­re megbízott vezetőedző, Vitelki Zoltán és teamjének a munkáját méltatta, és azt is elmondta, hogy jó és ütőképes csapatot hagyott hátra, ami egy pici erősítésre szorul. Majd Bekő Balázsról is szót ejtett, mondván, ő az a személy, akinek a filozófiája megegyezik a DVTK-éval, megalkuvás nélkül küzd majd a klubért, és szakmai előélete predesztinálja arra, hogy megfeleljen az elvárásoknak.

Erről később mindketten szót ejtettek, Bekő Balázs úgy nyilatkozott erről, hogy van elvárása, amit saját magával szemben fogalmazott meg, és ez az, hogy az első hatban kell végezni, minél előrébb, és azt is hozzátette, hogy ha elvégzik azt a munkát, amit terveztek, akkor a legjobb csapatokkal is fel tudják majd venni a versenyt, mert olyan a keretük. Árki Gábor célkitűzésként az élmezőnyben végzést fogalmazta meg, majd arra a kérdésre, hogy ezen az első három helyet érti-e, azt válaszolta, hogy „az a nagyon élmezőny”.

– A legfontosabb egy munkában a bizalom, ha az megvan, akkor nagyon szép dolgokat lehet elérni – mondta Bekő Balázs élete első diósgyőri szakvezetőként tartott sajtótájékoztatóján, az első diósgyőri tréningje előtt. – Én most bizalmat kaptam a DVTK vezetőitől, és ezzel élni szeretnék, a legtöbbet kihozni ebből a csapatból, és már várom, hogy elkezdődjön a munka. Innentől a szlogen: csak a Diósgyőr!

25 fő lehet

Kérdésre válaszolva Árki Gábor elmondta, hogy a felnőtt keret létszáma 25 fő lehet. Létszámokról szólva Bekő Balázs a külföldi játékosok foglalkoztatásával kapcsolatos MLSZ ajánlásról azt mondta, nyitott kérdés, hogy a légiósok számának a változása mit okoz majd. Árki Gábor ehhez annyit tett hozzá, hogy azok a csapatok, amelyek a nemzetközi kupában indulnak, 5 légióst szerepeltethetnek a 10 szerződtetettjük közül, így az esélyegyenlőtlenséggel is meg kell birkózni (a többi csapatnál 3/7 ez az arány).

– Nagyon régóta dolgozunk azon, hogy olyan játékosokat igazoljunk – és ez nem egy szlogen akar lenni –, akik Diósgyőrben akarnak futballozni. Aki nem így gondolkodik, az nagy ívben kerüljön el minket, ezt már lenyilatkoztam többször is – mondta Bekő Balázs.

Árki Gábor kérdésre válaszolva elmondta, hogy az erősítésekre fordítható anyagi keretük korlátozott, nem tudnak mindenkit idehozni, akit szeretnének, de nem akarnak még egy Rudolf-esetet, ezért olyan játékosokat igazolnak majd, akikről a tárgyalások során kiderül, hogy a DVTK-ban szeretnének játszani úgy, hogy a siker érdekében felszántják a pályát.

Bekő Balázs szerint a Diósgyőrnek alapvetően jó a kerete, de meg kell találni a kulcsot, utána lehet beszélni taktikáról és a többiről. Az új vezetőedző a kerethez csatlakozott hét fiatalról is szót ejtett, mondván, szeretné nekik megadni a lehetőséget az edzéseken mindenképpen, és akin látni fogja, hogy megérett arra, hogy csapatba kerüljön, azt ahogy Kecskeméten is tette, lehetőséghez juttatja majd.

– Berecz Csaba –


NB III és a Bene Ferenc

Az is szóba kerül a tájékoztatón, hogy ki lesz az NB III-ban indítandó DVTK-nak az edzője, de konkrét név nem hangzott el Árki Gábor részéről, csak annyi, hogy vannak jelöltek. Bene Ferenc utánpótlás szakmai igazgatóval rendszeresen egyeztetnek, az „A” jelölttel hamarosan személyes beszélgetést folytat majd, de majd Bene Ferenc „mondja ki az áment”. Elhangzott az is, hogy NB III-as csapatnál 14–16 játékos lesz benne a napi munkában, de az biztos, hogy nem Vitelki Zoltánnal. Ugyanis az NB I-ben is bemutatkozott szakember azt kérte, hogy a DVTK U19-es csapata mellett edzősködhessen, mert meglátása szerint itt tudná a leghatékonyabb munkát végezni, és nem mellékesen önálló edzői feladatot.

Bene Ferenc esetleges gyirmóti szerepvállalásával kapcsolatban (a hírek szerint Szentes Lázár, az ottani szakmai igazgató hívja szakvezetőnek) annyit mondott Árki Gábor, hogy a DVTK-t még nem kereste a Gyirmót, majd kérdésre válaszolva azt is elmondta, hogy az utánpótlás szakmai igazgatót élő szerződés köti Diósgyőrbe.