A közgyűlés nem adta el az ITC-t!

Miskolc – Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Közgyűlése a 2007. december 20-i ülésén döntött úgy, hogy nem adja el az ITC-t, mert kevesellte az érte ajánlott valamivel több, mint 600 millió forintot.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat a 27/2007 (III. 11.) számú határozatában értékesítésre jelölte ki a tulajdomában lévő Nemzetközi Kereskedelmi Központ (ITC) épületét. Az önkormányzat háromszor kísérelte meg – eredeménytelenül – értékesíteni az ingatlant, majd egy múlt novemberi közgyűlési határozat nyomán érétekhatár megjelölése nélkül írtak ki pályázatot az épületre. Minimális vételárnak valamivel több, mint nettó 1 milliárd (pontosan 1 063 640 000) forintot jelöltek meg.

A közgyűlés – Szabó Csaba fideszes képviselő által vezetett – pályázatot elbíráló bizottsága a 2007. december 13-án közjegyző jelenlétében megtartott pályázatbontáskor megállapította, hogy az ingatlanra két ajánlat érkezett.

Az egyik pályázó a miskolci Alexabi Ingatlanforgalmazó Kft. volt, amely nettó 540 millió forintot megjelölve vételárként. Az ugyancsak miskolci Trekk-Invest Ingatlanforgalmazó és Kereskedelmi Kft. nettó 610 millió forintot.

A bizottság versenytárgyalást folytatott le, amelyben a kikiáltási ár 610 millió forint volt ls 500 ezer forintban határozták meg a livitálási lépcsőt. A versenytárgyaláson az Alexabi végső ajánlata 619 500 000 forint, a Trekk-Investé pedig 620 000 000 forint volt. A bizottság – bár a jogszabályok lejetővé tették volna az értékesítést – úgy döntött, hogy – tekintettel az alacsony vételárra – azt javasolja a közgyűlésnek, nyilvánítsák eredménytelennek a pályázatot.

A 2007. december 20-ám megtartott megyei közgyűlési ülésen a képviselők asztalán lévő előterjesztés – amelyet Szathmáry Erzsébet vezető főtanácsos készített, Szabó Csaba bizottsági elnök terjesztett elő és Gergely Zsolt felelős alelnök láttamozott – a következő határozati javaslatot tartalmazta: „1. A közgyűlés a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat kizárólagos tulajdonában lévő miskolci 6942/2 helyrajzi számú , kivett, „épület” elnevezésű 3589 négyzetméter területő, természetben Miskolc, Mindszent tér 1. szám alatti ingatlan eladására kiírt pályázati eljárást eredménytelennek nyilvánítja. 2. A közgyűlés felhívja a hivatal Területfejlezstési, Közbeszerzési és Vagyonkezelési Főosztályát, gondoskodjon az ingatlan értékesítésével kapcsolatos feladatok elvégzéséről, az ismételt felhívás közzétételéről.
A közgyűlés elfogadta az előterjesztést, azaz eredménytelenül lezárta az ITC eladási pályázatát.

 

 

 



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s