A közalkalmazottakat is indoklás nélkül lehetne elbocsátani – RTL

A közalkalmazottakat is indoklás nélkül lehetne elbocsátani – RTL
30 ezer embertől válna meg a kormány 2011-ben – A Fidesz úgy bővítené a kormánytisztviselőkre vonatkozó törvényt, hogy indoklás nélkül lehessen elbocsátani a közalkalmazottakat.

A nemzetgazdasági miniszter szombaton bejelentette: 30 ezer embertől válnának meg a közszférában. A jövő évi büdzsé nyertese lesz a rendőrség, amely tíz százalékkal több pénzt kap, és még ennél is jobban járnak a közmédiumok, amelyek csaknem negyedével többet költhetnek jövőre, mint ebben az évben. Az egészségügyre pedig ugyanannyi jut majd jövőre is.

30 ezer embertől válna meg a kormány 2011-ben. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter úgy számol, hogy a legtöbben nyugdíjba mennek, vagy máshol vállalnak munkát. Így csak 5 ezer munkavállalónak mondanának föl, ám valószínűleg nekik sem kell majd megmondani, hogy miért. A parlament korábban elfogadta azt a törvényt, amely alapján nem kell megindokolni, miért mondanak fel egy kormánytisztviselőnek. A Fidesz most az összes köztisztviselőre kibővítené a kört – ilyen törvényjavaslatot adtak be a párt képviselői az ünnepi hétvégén.


Alkotmánybírósághoz fordultak az új szabályok miatt

A Szakszervezetek Együttműködési Fóruma (SZEF) korábban már az Alkotmánybírósághoz fordult a kormánytisztviselőkre vonatkozó új szabályok miatt, és ha a parlament elfogadja, a köztisztviselők érdekében is ugyanezt teszik. Varga László, a SZEF elnöke az RTL Híradónak azt mondta, hogy nem csak ez a jogszabály okozhat létszámcsökkentést, hanem a költségvetésben az önkormányzatok számára rendelkezésre álló források is. Azt már tudjuk, hogy a költségvetésben egy 5 százalékos megtakarítás a cél – tette hozzá.

A rendőrség ugyanakkor tíz százalékkal több forrásra számíthat, és a létszámot is bővítheti. A közmédiumok is többől gazdálkodhatnak majd, hiszen az idei 47 milliárd forint helyett jövőre 58 milliárdot kaphatnak. A kormányszóvivő szerint azért, mert így kapják vissza azt a pénzt, amit a Bajnai-kormány elvett tőlük.








hirdet�s