A jövő héten vallomást tesz Dominik édesapja

A jövő hét elején vallomást tesz az eltűnt kisfiú, Dominik édesapja, akit augusztus 20-án fogtak el Budapesten. Fridmann Róbert, a család jogi képviselője a Független Hírügynökségnek elmondta, hogy az apa eddig nem tett ugyan érdemi vallomást, ám már jelezték az illetékes kerületi kapitányságon, hogy az apa jogi képviselője jelenlétében elmondaná, amit fia eltűnésével kapcsolatban tud. A kisfiú eltűnését továbbra sem kezelik bűncselekményként, ugyanis erre nincs bizonyíték.

A rendőrség még nem közölte, hogy melyik nap kerülhet sor a vallomástételre, azonban a rendőrség különböző kérdésekkel már többször megkereste a börtönben lévő férfit. Tafferner Éva, a Budapesti Rendőr-főkapitányság szóvivője megerősítette, hogy a férfi eddig semmi olyan információt nem mondott el, amely a nyomozást előmozdította volna. Hozzátette, hogy továbbra is a közigazgatási eljárás szabályai szerint – egyszerű eltűnésként – kezelik az ügyet, hiszen bűncselekmény gyanúja nem merült fel.

Az anyát, férje augusztus 20-ai elfogása után, 21-én hajnalban újra kihallgatták, ám nem változtatott korábbi vallomásán, miszerint gyermeke a Margitszigetről tűnt el, amikor elesett, beütötte a fejét, és eszméletlen volt.

Az egyik bulvárlap pénteken arról számolt be, miszerint egy kalauz jelentkezett a napokban, hogy látta Dominikot az anyjával a Monorierdőről Budapest felé tartó vonaton, és még a kicsi fejét is megsimogatta. A napilap szerint az anya vallomásában is szerepel a kalauznő, ám az ügyvéd a Független Hírügynökségnek nem erősítette meg, hogy az anya vallomásában ez a momentum szerepelne.

Tafferner Éva, a BRFK szóvivője a nyomozás érdekeire hivatkozva csupán annyit árult el, hogy valóban jelentkezett egy nő, aki állítása szerint látta a gyermeket, őt is, mint minden hasonló betelefonálót, az illetékes kapitánysághoz, a XIII. kerülethez irányították.

Takács Dominik augusztus 3-án, délután egy óra tájban tűnt el a Margitszigetről, ahol édesanyjával sétált. A gyermek megszomjazott, ezért – anyja állítása szerint – pár másodpercre magára hagyta. Amikor az innivalóval visszaindult hozzá, a gyermek épp elindult a partra vezető lépcsőn a víz felé. Az anya állítólag elesett, és másodpercekre az eszméletét vesztette. Mire magához tért, a kisfiúnak nyoma veszett.