“A jóisten mindig ikszre játszik…”

Molnár Sándor Tamás lett az Év színésze 2014-ben
Molnár Sándor Tamás lett az Év színésze 2014-ben - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Idén is Molnár Sándor Tamás lett Az év színésze az Észak-Magyarország olvasóinak szavazatai alapján.

Sata – mert Molnár Sándor Tamást majd’ mindenki így becézi – mozgalmas színészi évadot hagy maga mögött a Miskolci Nemzeti Színházban, és ennek betetőzése volt az Észak-Magyarország olvasóinak szavazati alapján elnyert Az év színésze kitüntető cím. Ráadásul nem is első alkalommal, hiszen tavaly ugyancsak ő bizonyult a legjobbnak. Mint mondja, ezt a jó hírt követte egy másik is, de azt majd maga mondja el a beszélgetés végén…

– Számított rá? Meglepődött? Milyen érzések tolultak fel önben, amikor a színpadra szólították?

Molnár Sándor Tamás: Én először már azon is meglepődtem, hogy az első forduló után bejutottam a legjobb hat közé. Aztán egy kicsit megnyugodtam, hogy nem felejtik el az embert. És persze rögtön – harmadik körben – boncolgatja magában az ember, hogy vajon miért? Negyedik körben eszembe jut, hogy hát nem én vagyok a vezető színész ebben a színházban, ötödik körben meg rájövök, hogy azért az elmúlt úgy másfél év alatt – amely egy teljes évadot átölel – történtek olyan dolgok, megtaláltam olyan szerepet, megtalált olyan szerep, amellyel a nézők kegyeiben maradhattam. Voltak olyan karaktereim a színpadon, amelyek méltóak lehettek erre, volt kicsi keserűség, kicsi vidámság. Az itt, Miskolcon, a CineFesten bemutatott film, a Robinson & Crusoe – amelyben az egyik főszerepet játszottam – kapcsán többet szerepeltem a médiumokban. Ez is kicsit jobban előtérbe tolt. Miskolci vagyok és azt gondolom, hogy a helyi közönség hálás annak az embernek, aki itt kezdett, itt húzza az igát, nap mint nap szem előtt van, itt éli civil életét is. Le lehet velem állni beszélgetni az utcán és a Sata nevet is azért elég sokan ismerik Miskolcon.

– Korábbi beszélgetésünkkor is emlegette, hogy kihívásokkal teli volt az évad. Most azt mondta „volt kicsi keserűség, kicsi vidámság”. Chicago, A padlás, Óz, a nagy varázsló, My Fair Lady, Woyzeck, Holdbeli csónakos. Ezek voltak az előadások…

Molnár Sándor Tamás: Új színházvezetéssel kezdtük az eggyel korábbi évadot, új koncepcióval. A mostani évad tehát úgy indult, hogy túl voltunk már az ismerkedésen. A vezetés számára már egyértelműbb volt, hogy kivel, milyen jellegű munkát lehet és akarnak végeztetni. Ha összegezni kell, azt mondom, hogy sokkal izgalmasabb, sokrétűbb volt most a színészi munkám, mint számítottam. Örömteli volt, hogy ismét szerepelhettem zenés darabban és prózában is. Voltak vidámabb szerepeim is, de a Woyzeck – amellyel részt veszünk a napokban a Pécsi Országos Színházi Találkozón, igazi kihívásokat rejtett számomra magában.

– Mi volt az a bizonyos igazi kihívás?

Molnár Sándor Tamás: A Woyzeckben a Bolondot játszottam. Egy végletekig zaklatott, feszített darabról van szó. Már az nagyszerű dolog volt, hogy egy igazi, nagybetűs csapat alakult ki a darab körül. Inspiráltuk, segítettük egymást az előadás megformálásában. Ez fontos is volt, hiszen minden momentumában komoly színészi munkát igénylő darabról van szó. Az előadás olyannyira feszes, hogy nemcsak a szót, hanem szinte a levegőt is egymástól vesszük át. A Bolond alakításával az a megtiszteltetés is ért, hogy az előadás végén én mondhatom el a záró monológot. Utána jön a sötétség. Majd’ tíz másodpercig tartó döbbent csend, amelyet a színpadon lévők és a nézők is lélegzetvisszafojtva élik végig. És amikor újra fény lesz színpadon, csak nagyon lassan jön elő a felszabadultság érzése.

– Joggal büszke első igazi filmszerepére, amely rögtön főszerep volt a Robinson & Crusoeban.

Molnár Sándor Tamás: Egy évtizednyi munka van benne, hiszen a film előzménye egy színdarab. Minden Regensburgban kezdődött: három hónapon át szinte az ottani színházban éltem. A Robinson & Crusoe lényege, hogy két fiatalember egy repülőszerencsétlenség után lakatlan szigetre kerül, de nem beszélik egymás nyelvét. Ott a kezdeti civakodás után összecsiszolódnak. Később ugyanezt a darabot Kassán is eljátszhattam, ott már a magyar-szlovák ellentétre is utalt a darab. Az előadásoknak nagy sikere volt. Olyannyira, hogy játékfilm készült belőle, életem első nagyjátékfilmje, s egyben főszerepe. Tulajdonképpen csak alapja az előadás, a színházban játszódik, és arról szól, hogy két, egymástól nagyon különböző fiú ezt a bizonyos darabot próbálja. A filmet Miskolcon, a CineFesten is láthatta a közönség.

– Mit jelent az ön számára a család? Inspirál? Megnyugtat? Stabil háttér?

Molnár Sándor Tamás: Jó pár éve már azt gondolom – főleg mióta megszületett Annabella is –, hogy nagyon fontos, hova megy haza az ember. Egy ilyen zaklatott, nagy lelki munkát igénylő pályán, mint a miénk, nagyon fontos egy biztos pont az életben. Én soha nem akartam huszonnégy órás színész lenni. Vannak helyzetek, amikor úgymond „bele kell dögleni” egy szerepbe, de ezt nem szabad átvinni a civil életre. Én klasszikus értékrenden nevelkedtem, amelynek az a lényege, hogy nemcsak a munkád fontos, hanem az is, hogy ki vár, kik várnak otthon és azok mennyire bátorítanak, inspirálnak a munkában. A párom, Orsi minden munkám kapcsán a jót hozza ki belőlem. Nem arról beszél, hogyan ne csináljam, hanem abban, hogy miként tudom a legjobbat kihozni belőle. Éppen ezért én szeretek haza járni és már régen elmúltak azok az idők, amikor még esténként is inkább itt ültem a színházban és azon morfondírozom magamban, hogyan is leszek jobb színész. A kislányom, Annabella most kezdi érteni, hogy apa mit is csinál voltaképpen és ez óriási erő a munkámhoz. Amúgy meg milliónyi szép érték van a világon, amelyeket civilként észre kell venni, mert ha nem, elmegy mellettünk. Nem lehet szereptől szerepig élni, közte időnként le kell tenni a munkát és élni civilként. Ez persze nemcsak a színészi munkára jellemző, ezt tudom tanácsolni mindenkinek.

– Egyébként miért lett színész?

Molnár Sándor Tamás: Erről már sokat meséltem. Bármennyire hihetetlen, hogy vezérelt valamiféle küldetéstudat. Például udvaroltam egy lánynak. Elmentünk színházba, és azt éreztem, hogy ez egy jó program, de semmi többet. Nem tudom, mi volt a kiváltó ok, de egy idő után kevés volt a színházba járás, a túloldalon szerettem volna állni, úgy éreztem, ezt én is tudnám csinálni. Bár édesanyám ragaszkodott hozzá, hogy legyen egy polgári foglalkozásom – így lettem irányítástechnikai műszerész –, de 21 évesen jelentkeztem a színház tanodájába. Innen már egyenes, de rögös út vezetett a világot jelentő deszkákig. Mindenért meg kellett küzdenem, de nem bántam meg semmit.

– Beszélgetésünk előtt említette, hogy kettős öröm érte. Mikor megtudta, hogy ön lett Az év színésze, utána kapott egy másik jó hírt is.

Molnár Sándor Tamás: Igen. Alig ocsúdtam fel abbéli örömömből, hogy az Észak-Magyarország olvasó ismét engem találtak a legjobbnak, kaptam egy telefonhívást. Kiderült, hogy a Robinson & Crusoe részt vesz a legnagyobb svájci nemzetközi filmfesztivál versenyprogramjában. Ilyenkor, ilyen hírek hallatán érzem azt, hogy érdemes keményen dolgozni. Nagyon sok csapás is ért, engem és a családom az utóbbi időben. De mindig voltak jó dolgok is. Ilyenkor érzem azt, hogy valahogy van kiegyenlítődés, azaz a jóisten mindig ikszre játszik…

– Szaniszló Bálint –








hirdetés




hirdet�s