A Jobbik reméli, hogy nem lesz lex-Éger

    Budapest, 2012. május 24., csütörtök (MTI) – A Jobbik bízik benne, hogy az egészségügyi kormányzat megváltoztatja véleményét és “nem nyit újabb frontot” az egészségügyi dolgozói kamarák tisztségviselőinek megválasztása kapcsán – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Gyenes Géza ellenzéki képviselő, az Országgyűlés Egészségügyi bizottságának alelnöke.

 

A jobbikos politikus emlékeztetett rá, hogy az egészségügyi bizottság kedden módosító indítványt nyújtott be az egyes egészségügyi tárgyú törvények módosításához. A javaslat szerint a jövőben nem lehetne az egészségügyi kamarákban országos tisztségviselő az, aki kétszer betöltött már hasonló tisztséget és az esetleges összeférhetetlenségek miatt októberig tisztújítást kellene tartani a szakdolgozói és az orvosi kamarákban is.

Gyenes Géza hozzátette: ez a lex-Éger néven is emlegetett szabályozás többek között Éger Lászlónak a Magyar Orvosi Kamara (MOK) jelenlegi elnökének leváltásához vezetne. A Jobbik szerint rossz politikai döntés az egészségügyi kormányzat részéről “egy újabb frontot nyitni” az egészségügyi dolgozók érdekképviseleteivel szemben, ezért remélik, hogy a kormánytöbbség eláll ettől a módosítástól. Amennyiben mégsem, úgy a Jobbik határozottan tiltakozni fog a módosítás ellen – mondta Gyenes Géza.

Címkék: ,


Sporthírek