A Jobbik az összes zsebszerződést megsemmisítené

Budapest, 2012. október 18., csütörtök (MTI) – A Jobbik szerint az új földtörvény-tervezet legalizálná a külföldiek magyar termőföldhöz jutását. Holott az ellenzéki párt szerint ezzel szemben inkább az összes zsebszerződést meg kellene semmisíteni és az illegálisan külföldi kézbe került földeket vissza kell venni – mondta Z. Kárpát Dániel csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus leszögezte: a “zsebszerződések által fémjelzett föld-elbitorlási folyamatot meg kell állítani”, mivel mára “jóval több mint egy megyényi terület már külföldi kézben van”.

Leszögezte azt is: a Jobbik a kormánnyal ellentétben nem a földek visszavásárlását tervezi, hanem kormányra kerülése esetén minden bérleti szerződést egyedi vizsgálatnak vetne alá és ahol felmerül a törvénysértés, vagy a szabálytalanság gyanúja azt a zéró tolerancia jegyében azonnal megsemmisítenék és a föld pedig köztulajdonba kerülne.

Z. Kárpát Dániel ismertette azt is, hogy ezután ezeket a földeket olyan fiatal gazdák kezelésébe adnák, akik hajlandóak lennének gazdálkodni rajta és így hasznosítani lehetne a területeket.

– MTI –

Címkék: ,







hirdet�s